Kína Velencéje, Suzhou

Suzhouba történő utazásunk is Shanghai méreteit (és a vasúti közlekedés fejlettségét) mutatja. Suzhou kb. 100 km-re északnyugatra van Shanghaitól, az utazásunk pedig a következőképpen zajlott: 1 óra metróval a vasútállomásig (kb. 35 km, 19 megálló), majd 37 perc vonattal Suzhouig. A vonat csúcssebessége 206 km/ óra volt (van egy kijelző minden ajtó felett, azon látható ez is, több más fontos információ mellett), ami itt nem számít kiemelkedően gyorsnak, de mi azért ennek is örültünk. Főleg mert állójegyünk volt. Némiképpen véletlenségből. Ugyanis a jegyvásárlás kínai nyelven történt, és amikor a pénztáros kérdezett valamit Danitól, amit ő nem értett, akkor csak rámondta, hogy igen. Csak utána, amikor ellenőriztük, hogy megfelelő jegyeket kaptunk-e, tűnt fel, hogy az ülőhely száma helyet valami karakter áll csak. Gyorsan telefonos segítségét kértünk Sophie-tól, és kiderült a turpisság. Utólag aztán megfejtettük, hogy valószínűleg azt mondta/kérdezte, hogy ülőhely már nincs, jó lesz-e az állóhely is. Kb. 20 percenként mennek a vonatok, de így legalább nem volt kérdéses, hogy menjünk vagy várjunk.

A vasútállomáson is szigorú ellenőrzés van. Csomagok átvilágítása, fémdetektoros kapu ÉS fémkeresős letapogatás. Aztán a peronra már csak érvényes jeggyel lehet kimenni, jegyellenőrző kapukon keresztül. A vonat már ott várt ránk, minden ülés menetirányba fordítva, az előtérben ingyen forró víz vételi lehetőséggel. Itt Kínában nem csak a teaivás, de simán a forró víz kortyolgatása is nemzeti szokás. Mindenkinél ott a kulacs, kisgyereknél, öregnél, üzletembernél, biztonsági őrnél, a szállodai portás pultján, a mobil „rendőrörsök” aluljáróba kiállított asztalán. Vannak boltok, amik semmi mást nem árulnak, csak termoszokat, minden méretben, színben, fazonban – gyerekeknek birkás vagy kismalacos, up-to-date embereknek majmos (idén a majom éve van), konzervatív stílust kedvelőknek sima fémtestűt (esetleg egy csinos kis festménnyel az oldalán).

A kijelzőkön az aktuális sebesség mellett közlik a következő állomást, az ottani külső hőmérsékletet, a pontos időt, a panasziroda telefonszámát … folyamatosan megy az információ.

Suzhouban is van két metróvonal (és most építenek újabb kettőt, úgyhogy a fél város fel van túrva), úgyhogy ez megkönnyítette a közlekedést. A buszok elég rapszodikusan járnak, a megállóban egyáltalán nincs kiírva a menetrend, csak a megállók neve – persze kizárólag kínai karakterekkel. Úgyhogy Sophie nélkül mellőztük a használatát. A metró viszont egyszerű, jól követhető. Biztonsági ellenőrzés itt is van, a csomagokat gondosan átvilágítják – már aki berakja a gépbe, mert a helyiek legtöbbször nem foglalkoznak vele, hiába szól rájuk a személyzet.

A szállásunk egy szerény kis mellékutca egyik régi épületében volt. Egyszerű, de a célnak megfelelő. A mi szobánkon még ajtó is volt, amivel nem mindegyik büszkélkedhetett. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a kb. 15 szobából csak vagy három ilyen függönyöset láttam. A szobában három ágy (egyik emeletes), három zárható szekrény (lakatot, letét ellenében, a recepción adnak), egy kis asztal, és az emeletes ágyhoz éjjeliszekrény helyett egy-egy polc. Ennél több berendezés már be sem fért volna. Koedukált WC és zuhanyzóhelyiség, ez utóbbi nagyon ügyesen úgy lett kialakítva, hogy a zárható fülkék ajtaján 4-5 ruhafogas szolgált a holmik tárolására, aztán pedig egy függöny következett, ami megvédte a ruhákat a zuhanyból jövő víztől.

Szerény szállodai szobánk

Úgy tűnt, kosztot is kínálnak, mert a recepció előtti részen, egy asztal körül, éppen dumpling készült. Kínai szokás szerint az egész személyzet beszállt a főzésbe, körbeállták az asztalt, és szorgalmasan nyújtották, töltögették, formálták a kis batyukat. Máshol is láttam, hogy a büfé elé kitett asztal körül üldögéltek a családtagok, öregek, gyerekek, akiknek éppen nem volt más munkájuk, és szép akkurátusan tisztogatták a zöldséget, készítették elő a sütni-főzni valót. Lehet, hogy náluk kukoricafosztás helyett főzés készítés közben fonódtak a szerelmi szálak?

Lecuccoltunk, aztán nyakukba vettük a várost. Először az egyik tóhoz metróztunk el, ami szép időben nagyon jó látvány. A partján körös-körül modern felhőkarcolók, rendezett parkok, szállodák, luxusnyaralók. Most viszont mind ehelyett légszennyezettség volt. Amióta itt vagyunk Kínában, szürke az ég, de a maszkos emberek mennyisége nem emelkedett. Érezni sem érzek semmit. Szóval én kiegyeztem volna simán azzal is, hogy ilyen borús az időjárás, de Daninak van egy alkalmazása a telefonon, ami gondosan az orrunk alá dörgöli százalékos értéket.

A tó körüli park tele van jó pofa szobrokkal, életjelenetekkel, padon ülő ember, gót játszó lányok, iskolásgyerekek … Ha az ember kicsit jobban odafigyel ezekre a szobrokra, rengeteg információt, apró részletet lehet begyűjteni, észrevenni.

Hamis kártyások. Csak a lábamat (ne) figyelje!

Gördeszkázók

Don Quijote és Sancho Panza

Kihalt volt a környék, csak egy iskoláscsoport nyüzsgött a játszótéren. Valami külföldi iskola lehetett, mert kb. fele-fele arányban voltak a kínai és európai gyerekek, a tanárok viszont egyértelműen európaiak voltak.

A Family Mart-ban ebédeltünk. Ez egy helyi bolt-és-büfé láncolat. Hideg ebédnek, vacsorának alkalmas ennivalók, sütemények, kelttészták, rágcsák, üdítőitalok, illetve dumplin, nyársra húzott húsok és zöldségek, kész szendvicsek, mikrózható készételek, amelyeket itt helyben meg is melegítenek a kedves vásárló kérésére. A bolt nagy előnye, hogy minden ott van a polcokon, úgyhogy könnyű szemrevételezés alapján választani. Ebben a városban ugyanis túlnyomó részt csak kínai étkezdék voltak, zömében szöveges étlappal, csak itt-ott egy-egy képes felsorolással, hogy valami halvány elképzelésünk legyen arról, mit is rendelünk. És a másik gond ezekkel a kínai büfékkel, hogy a dohányzási tilalom ellenére is szinte mindegyikben füstölnek – sokszor nem is a vendégek, hanem esetleg maga a tulaj.

Currys rizs, Family Mart módra

Az ebédünket megfejeltük egy fagyival, aztán feltöltöttük az italkészletünket. Bár túlzásba nem visszük az óvatoskodást, de inni csak forralt vizet vagy palackozott italt iszunk. És még ezzel is lehet élményt gyűjteni. A metróban ugyanis, amikor átvilágították a táskákat, kiszúrták, hogy Daninál folyadék van. Megkérték, hogy vegye elő, mutassa meg, és …. IGYON BELŐLE! Bár attól, ahogy az ivást imitálta, még akár robbanóanyag is lehetett volna benne, mégis megnyugodtak, és tovább engedtek bennünket.

Suzhou a kertjeiről híres. Kert alatt itt kínai kertet értünk, ami nem az egynyári virágoktól szép, hanem a tavak, hidak, kősziklák, fák, virágzó bokrok, pagodák gondosan összeállított irányvesztőjétől. Nem is túlságosan nagy területen úgy tudják vezetni az utakat, hogy 2-3 órát is elkóborol benne az ember, mire (talán) mindent bejár. Ezek régről itt maradt kertek, a pagodák néhány egyszerű bútorral berendezve. Az információs táblák pedig a nálunk szokásos, ki építtette, mikor, újította fel, hogyan természetű tájékoztatás helyett a pagodák elnevezésének eredetét taglalta. Rendszerint egy idézettel kezdődött a szöveg, amely valami híres kínai versből származott, és arra ihlette a tulajdonost, hogy megépítse ezt a pagodát. Innentől már általában olyan fennkölt volt a szöveg, hogy még jó fordításban sem értettük volna, de ez legtöbbször nem is volt az. Az angol nyelvvel eléggé hadilábon állnak. Számos figyelmeztető és információs táblát gyűjtöttünk, amelyek jobb esetben megmosolyogtatók, rosszabb esetben teljesen értelmezhetetlenek voltak.

A csatorna mentén futó, 800 éves Pingjiang Road igazi turisztikai látványosság. A régi épületek egytől egyig apró boltok vagy éttermek, utcai kaját áruló kis vállalkozások. Úgy tűnik, legtöbbször a felső szint a lakás, az alsó az üzlethelyiség, a családtagok pedig teljes létszámban besegítenek.

Rengeteg volt a selyemáru bolt, ahol a 10 yüanos (kb. 450 Ft) selyemsáltól a 3860 yüanos qipaoig (ez a hagyományos kínai női ruha) mindent lehetett kapni. A környék másik nevezetességei a hímzett faliképek. Rövidebb-hosszabb lapos öltésekkel készülnek, olyan gondos kivitelben, hogy lehetetlen megkülönböztetni a színét és a visszáját. Sokszor nem is faliképként, hanem forgatható keretbe téve árulják.

Persze nem maradhattak el a szemnek és gyomornak egyaránt kedves látványosságok sem. Az egyik helyen ízesített joghurtból készítettek fagylaltot. A joghurtot ráöntötték egy alulról hűtött fémlapra, spatulával kevergették, kívánság szerint még tovább ízesítették mindenfélével, aztán kb. 1,5 mm vastagságban, négyzet alakban szétterítették a fémlapon, ahol rövid időn belül fagylalttá alakult. A spatulával olyan ügyesen szedte fel a fickó, hogy egyből kis hengerekbe is tekerte, ezeket tette aztán egy pohárba, és öntötte nyakon csokiöntettel.

Így készül a látványfagylalt

A cukorkakészítő látványkirakatánál is elálldogáltunk egy darabig. A különböző színű cukormasszákat egymásra téve, hengergetve, összedolgozva alakítják ki azt a tömböt, amit aztán már csak nyújtani és vékonyítani kell (kb 10 cm átmérőről mondjuk úgy 6-8 mm átmérőjűre), és amikor felvagdossák, akkor mindenféle érdekes minta látható a metszetben – mosolygó arc, Happy birthday felirat, gyümölcsök, spirál.

És ráakadtunk az itteni vásárok kedvelt látványosságára, a pirított cukor készítőre is. A látványosság persze nem a cukor, hanem amit abból készít. Az olvasztott cukrot egy márványlapra csurgatva pillanatok alatt remek figurákat készít, pl. a kínai állatövi figurákat. Aztán hurkapálcikát nyom bele, és mire a cukor megmerevedik, már kész is a kakasos (vagy bármilyen) nyalóka. Extra szolgáltatásként még a „műsor” megkezdése előtt a kisgyerekek kezébe nyomott egy-egy szimpla nyalókát, hogy nekik is jusson valami élvezet, amíg a felnőttek a "show"-t bámulják.

Így készül a kínai nyalóka

Hogy biztosan meglegyen a napi kilométer (ez itt a vicc helye!), hazafelé még elsétáltunk egy parkhoz, amit a térképről néztünk ki. Itt a legtöbb park is be van kerítve, de általában sok bejárat van a kerítésen. Ezen is volt, de ebben a késői órában már mind zárva. Viszont láttuk, hogy bent még sétáltak az emberek, úgyhogy addig mentünk, amíg végre rátaláltunk a főbejáratra. Onnantól már csak az volt kérdéses, hogy hol fogunk kijutni belőle. De a végén, persze, ez is megoldódott.

Hazaérve rájöttünk a szállásunk fő attrakciójára. Az ablak alatt egy borostyánnal befuttatott tető volt, amely egy apró lapostetős részben végződött, itt tanyázott egy macskacsalád – anya és három serdülő kölyke. Volt még egy macska, csengővel a nyakán, ő azonban csak ritkán kóborolt arra, ami azért volt jó, mert a többiek magukban is elég nagy zajt csaptak. Folyton azt hittem, hogy valaki mászkál a tetőn. De nagyon aranyosak voltak.

Kedves szomszédok