Irány haza!

Reggel 5-kor ébresztő. Utolsó darabok is bekerültek a bőröndbe. Én befóliáztam az enyémet, Gyuri összevarrta a biztosító hevedert a sajátján. Útlevelek, repülőjegy megvan, lehet indulni. Viszontlátásra, Sophie!

Esőre állt az idő, így a pár nappal korábbi élményünk okán kicsit aggódtunk a taxi miatt, de alig értünk ki a kapun, Dani már le is intett egyet. A taxi lassított, elkezdett manőverezni a szűk utcán, hogy megforduljon (hittük mi), aztán végül sikeresen befordult a kapun. Egyetlen mozdulattal sem jelezte, hogy „ne várjatok rám, nem miattatok álltam meg”. Szerencsére a sarkon sikerült gyorsan leállítani egy másikat, aki már hajlandó volt elvinni bennünket a Longyang Road-ig. Itt vettünk érzékeny búcsút Danitól is, akit felmentettünk az alól, hogy egész a reptérre kibumlizzon velünk.

A 2-es metró elméletileg kimegy a repülőtérig. Gyakorlatilag viszont az utolsó kb. 10 megállót egy rövidebb szerelvényre átszállva kell megtenni. Ezzel nincs is semmi baj, az átszállás egyszerű, ugyanarról a peronról indul tovább a következő vonat. Csak azzal nem számoltunk, hogy mire az átszállóhelyre érünk, már megindul a reggeli csúcsforgalom. Mi úgy gondoltuk, hogy a végállomáson egyszerű lesz kiszállni a kocsiból, ehelyett, még egyszer, utoljára, ízelítőt kaptunk a kínai mentalitásból. Szinte még ki sem nyíltak az ajtók, amikor a kint állók elkezdtek betülekedni a vagonba, egyáltalán nem törődve azzal, hogy jó páran, kisebb-nagyobb csomagokkal, bőröndökkel, kiszállni szeretnének. Egy rövid pillanatig úgy látszott, hogy ők győznek, és nem tudok kiszállni, de aztán csak sikerült áttörnöm magam.

A reptéren kerek egy órán át álltunk sorba a csomagleadó és jegyátvevő pulthoz. És hogy ne menjenek teljesen simán a dolgok, a kisasszony közölte, hogy valami baj van a bőröndömmel, menjek a csomag ellenőrzőbe. Mire odaértem, már eszembe is jutott, hogy kaptam Danitól egy hordozható töltőt, és az ilyeneket csak a kézipoggyászban lehet szállítani. Úgyhogy egy nagy ollóval felvágtuk a védőfóliát, kiemeltük belőle a töltőt, kaptam egy lepecsételt papírfecnit, hogy minden rendben – aztán széles cellux-szal jól-rosszul visszaigazítottuk a fóliát a bőröndre, és már mehettem is vissza, átvenni a repülőjegyeket.

Egymás mögötti üléseket kaptunk, ilyenre még nem is emlékszem. Gyurinak szerencséje volt, két filigrán európai közé került, nekem viszont két kövér kínai fickó jutott. Egyiknek a ruhájából dőlt a dohányszag, a másik meg begyömöszölt a lábai közé egy méteres (és majdnem ugyanolyan széles) plüs nem-jöttem-rá-mit, és annak a tetejére egy tömött hátizsákot. Már egész élénken elképzeltem, hogy fogja így „végigélvezni” a 10 órás utat, és hogy fogunk osztozni az én lábteremen, amikor a steward elkönyörögte tőle a plüssfigurát, és begyömöszölte a felső csomagtartóba. Sajnos a helyzet ettől csak kicsit javult, mert mindkét fickó azonnal elaludt, szélesen elterpeszkedve, a közös karfákat teljesen kihasználva, a karfa alatt betüremkedve a székembe, és a lábukkal átnyúlva hozzám. És remek alvókájuk volt. Hiába böködtem őket, éppen csak egy pillanatra ébredtek fel, és vonultak vissza, aztán már megint aludtak és terpeszkedtek. Viszont nem volt éjszakai elsötétítés (a repülés reggel 9:20-tól (shanghai idő) 14:30-ig (helsinki idő), azaz nappal tartott), így az út nagyobb részében alvás helyett filmnézéssel ütöttem agyon az időt. Elég rázós utunk volt. Még az ételosztást is meg kellett szakítani egyszer az erős turbulencia miatt. Néha úgy zötyögtünk, mint a szénásszekér a földúton.

Helsinkiben 19 óra időnk volt a csatlakozásig, így elindultunk várost nézni. Még Shanghaiban kiderült, hogy 4 fok várható, ezért előkészítettem némi plusz ruhát. Konkréten volt rajtam egy rövid ujjú póló, egy hosszú ujjú vékony és egy másik vastagabb póló, egy kardigán, egy pulóver, egy steppelt mellény (a legjobban kihasznált darabom az egész út alatt!), egy kendő és egy szélkabát, valamint egy pizsamanadrág a farmer alatt és három pár zokni a vékony talpú cipőben. 

Közvetlen vonatjárat visz be a reptérről a városba, 28 illetve 32 perc alatt, attól függően, hogy jobbról vagy balról akarjuk megkerülni Helsinkit. A vonatjegy egy irányba 5 euró, egy 24 órás jegy, amivel a vonaton is lehet utazni, viszont csak 12, így mindjárt azt vettük meg az információs pultnál, hogy tudjunk egy kicsit a városban is mozogni. Jó döntés volt, mert a hideg és az eső miatt végül is csak villamosos városnézésre futotta megcsappant energiáinkból. Két egymásra merőleges villamosvonalon is elmentünk végállomástól végállomásig, és láttunk jó néhány szép épületet, illetve keresztmetszetet kaptunk az egész városról.

Aztán irány vissza a reptérre, ahol kényelem ugyan nem volt, de üres széksorok garmadával, úgyhogy ha valaki nem igényes, akár még jót aludhatott is. Mivel én nem vagyok kellően kipárnázva, a „jót” elhagyva inkább csak aludtam, úgy kb. hajnali 3-ig. Addigra már Gyurinak is elege lett a nomád életmódból, úgyhogy inkább nekiálltunk filmeket nézni (még Dani látott el bennünket vele), aztán amikor végre elkezdett ébredezni a repülőtér, sétáltunk a boltok között. Találtunk egy eldugott termet, ahol a legkülönbözőbb stílusú székek, és az utasok által összehordott – vagy ott felejtett? – különböző nyelvű könyvek volt. Még magyart is találtunk köztük, például Ady Endre összes verseit két kötetben.

Megcsodáltuk az egy személyes hálófülkéket is. Amikor a városba indultunk, akkor kívülről láttuk őket az üvegfalon át. Aztán éjszaka kerestem, hogy hol vannak, de nem találtam meg, csak reggel bukkantunk rá, egész máshol, mint ahol gondoltam, hogy lenniük kell. Este 10-től reggel 6-ig óránként 6 euróért pihenhet itt, aki arra vágyik (közben töltheti a laptopját és mobilját, a kézipoggyászát pedig az ágy alatti dobozban tárolhatja), napközben viszont bárki ingyen használhatja – ha éppen akad egy üres.

GoSleep - Egy személyes alvókuckók a helsinki repülőtéren

Ezek az utolsó órák telnek a leglassabban! A beszállásra várva még gyorsan észrevételeztük az új fajta elektromos csatlakozó megoldásot. A mennyezetről lógattak le elosztókat, egy-egy csokorban hét dugaszolóaljzattal. Azt hiszem, itt senki nem panaszkodhat, hogy nem jut neki.

Mennyezetről lelógó konnektorok

Aztán végre fenn voltunk a Budapest felé induló repülőn, felszállt a gép, megittuk az áfonyalevünket, elhúztunk Budakalász felett, és már landoltunk is Budapesten.

Viszontlátásra Shanghai – vagy bármely újabb úti cél!

****

Egy csattanót azért tartogatott még számomra Kína. Itthon, a kicsomagolásnál vettem észre az újonnan beszerzett sálam anyagösszetételének igen kreatív (és becsapós) jelölését:

100 % selyem
érzetet keltő
poliészter