2017. szeptember 2., szombat

Kína 2017 – Wusong Ancient Forte és Wetland Park


A Shanghai térképet böngészve már többször is elém került egy „Ancient Forte”, azaz ősi erődítmény felirattal jelzett hely. De mivel eléggé a világ (vagy legalábbis a metróvonal) végére esik, eddig még valahogy nem került sor rá. Ideje volt, hogy ezen változtassak.

Összekaptuk magunkat Danival, és nekivágtunk az útnak. A legnagyobb elszántságot általában a metrózás leküzdése jelenti. 30-40-50 percet (vagy még többet) állni (szerencsés esetben ülni) egy föld alatt közlekedő járművön igazán nem nevezhető szórakoztatónak, még akkor sem, ha az ember közben remek antropológiai megfigyeléseket tud végezni.

De most szerencsénk volt, mert a 3-as metró, amivel mentünk, már a föld felett futott – ebből is látszik, hogy egy külváros felé közeledünk.

Annak idején, még boldogult egyetemista korunkban, mesélte Székely, a természeti földrajz előadónk, aki a vulkánok lelkes kutatója volt, hogy Magyarországon a miocén, pliocén korú vulkánokat még fiatalnak tartjuk. Ezzel szemben az olaszok a már éppen csak nem működő pár száz, pár ezer éves vulkánjaikra, mint ősrégire utalnak. Minden csak szemlélet kérdése.

Üvegpagoda az elesettek emlékére

Hát így jártam én is ezzel az erőddel. Az angol „ancient” szó bennem régi, nagyon régi idők képzetét teremtette. Ha vártam valamit, az leginkább a kínai nagyfalhoz hasonló jellegű építmény volt. Helyette viszont egy rendezett parkban, egy modern épületben az 1937-45 között zajlott kínai-japán háború emlékhelyén létesített múzeumba kerültünk. Ősi erődnek nyoma sem volt, helyette bőségesen tálalt kínai szövegek kíséretében fényképeket, térképeket, dokumentumokat láthattunk, itt-ott szépen összehajtogatott katonai zubbonyok és kitüntetések társaságában – gondolom, ezek ismert személyiségek személyes holmijai lehettek. Időnként rövid angol nyelvű ismertetők is voltak, amelyek a hadjárat és a csaták menetét ecsetelték, és a kínai nép hősiességét éltették, akár győztek, akár vesztettek éppen az adott fronton.



Ami igazán érdekes volt számomra, az egy újabb mozaikdarabka helyre kerülése. Kína története még mindig olyan távol van tőlem, főleg, ami az időbeli elhelyezkedéseket illetni, hogy teljesen új volt számomra, hogy ez az egész japán-kínai háború végül is a 2. világháborúval egy időben zajlott, és 1945-ben, a japánok egyéb frontokon való kivérzése (és természetesen a kínaiak hősiessége) miatt, ért véget.

A tájékoztató táblákon több helyen is olvashattuk, hogy a Kuomintang és a Kínai Kommunista Párt puszipajtásokként, vagy stílusosabban igazi bajtársakként, vállvetve harcoltak a japán agresszorok ellen (más történelmi források ezt nem egészen így említik). A lényeg mindenesetre az, hogy sokan meghaltak a harcokban, és Kína továbbra is a kínaiaké maradt.


Katonatemető
A park a tengerparthoz egész közel van, így azt sem hagytuk ki. Persze, mivel, kis túlzással, Shanghai egész hosszában kikötők húzódnak, nem is számítottunk szép, homokos beach-re. Helyette láttunk nagy tankereket, meg mindenféle kisebb kereskedelmi hajót. A víz szürke volt, hullámtörőkkel megerősített parttal, ami ugyan korláttal el volt zárva, de ez nem akadályozta meg az embereket abban, hogy lemásszanak a tengerig egy kis horgászásra. Amíg néztük őket, semmit nem fogtak, de mint tudjuk, nem is feltétlenül ez a horgászás lényege, sokkal inkább az elmélyült meditáció J

A hat sávos országút mentén átsétáltunk egy másik parkba is. Rajtunk kívül nem igen volt gyalogos a járdán. Erősen sütött a nap, de amúgy is, ebből a szempontból Kína és Amerika nagyon hasonló, az emberek csak akkor járnak gyalog, ha minden kötél szakad. Szóval zavartalanul róhattuk az utat. Ez itt már a külváros. Itt nincs egész napos nyüzsgés, mint a belvárosban.

A Wetland Park egy kis eredeti tengerparti növényzetet és állatvilágot próbál megőrizni. Nem tudom, mekkora sikerrel, mert ahhoz elég kicsinek tűnik, hogy valóban megfelelő terület legyen nagyobb állatok, akár vízimadarak élőhelyének is, de kicsi rákok nagy számban megélnek itt. Amíg horogra nem akadnak! Ugyanis kiderült, mi a horgászok célpontja (legalábbis itt). Rákot fognak. A dolog nagyon egyszerűen működik. A zsinór végére felköt az ember valami csalit, ami éppúgy lehet romlott hús, mint babapiskóta, ahogy láttam, és belógatja a mocsaras parton a kövek közé. Amikor aztán a rák ráharap, egy szákkal alányúlnak, és begyűjtik.

Már akinek van szákja. Mert az egyik mólón álldogálva éppen láttam, ahogy egy fiú boldogan lengeti a botja végén a rákot, amely azonban nem várta meg, hogy elérjenek a gyűjtődobozig, hanem egyszerűen elengedte a zsákmányt, és igyekezett menteni az irháját. Én is, mert pont felém szaladt J A fiú meg rohant, hogy elkapja a zsákmányát! Azt ugyan nem tudom, mit csinálnak vele, mert ezek egészen kicsit, amelyik engem „megtámadt” annak a teste max. 4 cm átmérőjű volt. Levesben talán kijön az íze – mert rágni való nem sok lehet rajta.

Viszont remek szórakozás az egész családnak. A park hosszában egy kiépített, részben a víz, részben az iszapos, mocsaras rész fölött húzódó fapallós ösvény halad végig. Na, ez tele volt emberekkel – igazi piknik hangulat. Pokrócok, kaja, napszemüveg – és persze az elengedhetetlen horgászfelszerelés. Kisgyerekek és nagyszülők épp úgy részt vettek benne, mint tényleges eredményt váró felnőttek. Engem valahogy a balatoni nyarakra emlékeztetett, amikor a part menti kövek között halásztunk a küszökre, hogy aztán büszkén vigyük haza őket „vacsorára”.

Science and Technology Museum

Belebotlottunk egy Science and Technology Museum-ba is, és ha már belebotlottunk, természetesen be is mentünk. Egy kis tengeri akváriumban cápák úszkáltak, meg egy olyan hal, amilyet még életemben nem láttam.

Ki ismeri?


Megtaláltuk az egyik kedvencünket is. Virtuális patakban úszkáló virtuális aranyhalak. Ahogy az ember „belép” a vízbe, a halak eliramodnak előle. Remek szórakozás – nem sokban különbözik attól, amikor a gyerekek a parkban a galambokat hajkurásszák. A gyermeki énünk nekünk is sokszor a felszínre tör J
A vizes helyek élővilágának bemutatásánál meghallgathattuk különböző folyók hangjait a Jangcetől kezdve, a Nigeren át az Amazonasig. Ha a víz hangjának különbségeit nem is igazán éreztem, a part menti állatvilág határozottan eltérő hangzást adott az egyes helyeknek.

Megnéztük egy víztisztító állomás makettjét, és bemutatták, hogyan változott, töltődött Shanghai tengerpartja az évszázadok folyamán.

Sőt, akaratlanul, még a relativitás elméletébe, illetve gyakorlati megtapasztalásába is beavattak bennünket. Az emeletre ugyanis egy üvegbúra alatt futó mozgólépcső vezetett fel, amelyből először egy szabad levegős teraszra, onnan pedig egy légkondicionált terembe léptünk. A mozgólépcsőn mintha egy száraz szaunába kerültünk volna, érzés alapján legalább 50 fok volt bent. Amikor kiléptünk a teraszra, üdítő hűs levegő csapott meg bennünket. Nem sokkal később, amikor aztán a légkondicionált épületből léptünk ismét ugyanarra a teraszra, szinte mellbe vágott a hőség – hát kell ennél jobb prezentáció? 

Este megérkezett Sophie Harbinból, ahol egy újabb érmet szerzett maraton futással. Már egész nagy gyűjteménye van fél- és teljes maratonokból!

1 megjegyzés:

  1. Alig vagy még itt és mennyi élményben van részed. Általad nekem is. Köszönöm.

    VálaszTörlés