Napközben sűrűn, két óránként járnak vonatok
Pozsonyba. Mivel nem tudtuk pontosan, hogy fogunk eljutni a vasútállomásról a
reptérre, így egy korai vonatot választottunk és valóban, bőven jutott idő
mindenre.
Pozsony nagyon udvarias kis város, közvetlen buszjárat
van a pályaudvar és a repülőtér között. A 61-es busz 20 percenként jár és 1,20
euró (2016-ban) volt a jegyár. Mindjárt megvettük a visszafelé útra szükséges
jegyeket is, hogyha úgy adódna, időt nyerjünk ezzel majd hazafelé jövet. Most
így utólag belegondolva, nem is tudom, hol tudtunk volna buszjegyet venni a
repülőtéren? Valami automatának csak kellett lennie.
Kellemes meglepetés volt, hogy a jegyet árusító hölgy
magyarul szólt hozzánk, és még akkor sem rebbent a szeme sem, amikor
kiborítottam elő az összes 5-10 centesemet, hogy abból guberáljuk össze a
4,80-at. Később, a hegyekben, sokszor áldottam magam ezért a mozdulatért,
amivel jó néhány dekától sikerült megszabadulnom J
Mivel elég korán érkeztünk, üres repülőtér fogadott.
A várakozás alatt úgy tűnt, nem túl sok érkező és induló gépük van, így aztán
nem volt sor és tömeg, viszont minden alkalmazott kedves, mosolygós és
előzékeny volt.
 |
| Pozsonyi repülőtér / Bratislava airport |
Az olcsó repülőgépnek, persze, általában híg a leve.
Arra fel is készültünk, hogy enni nem kapunk (annál nagyobb volt a meglepetésünk,
amikor az első járaton mégis komplett ebédet tettek le elénk. Csak az italért
kellett fizetni.)
Viszont költségcsökkentő tényező volt a lábtámasz,
és az ülésre szerelt zseb, valamint az útitakaró hiánya. Ez utóbbi főleg
induláskor hiányzott nagyon, amikor a legnagyobb teljesítménnyel nyomatják a
légkondit, és még állítani sem lehet rajta.
Persze fülhallgatót is csak pénzért
lehetett volna bérelni, de mivel a legtöbb szórakoztató elektronikai rendszer
amúgy sem működött, így ez nem volt gond. Zsuzsa monitorján azért tudtuk figyelni,
hogy éppen merre járunk, ahhoz nem kell hang.
Az út nagy részét amúgy is
átaludtam, részben mert az előző napokban eléggé kihajtottam magam, részben,
hogy így könnyítsem meg a szervezetem számára az időzónához való
alkalmazkodást.
A dubai repülőtér terminálja meglepően szerénynek
tűnt egy ilyen gazdag országhoz és nagy légiforgalomhoz képest. A visszafelé
úton, amikor jóval több időt töltöttünk itt, jöttem csak rá, hogy a „fapados”
terminálon vagyunk. Élőben ugyan nem sikerült látnom, de egy prospektusból
kiolvashattam, hogy milyen luxus szolgáltatásokat kínálnak a másik várótermi
részben. Játszótér, uszoda, alvófülkék… ami szem-szájnak ingere.
Persze bő
áruválasztékkal ellátott duty-free shopok nálunk is voltak. A turista minden
szinten költi a pénzét. A kényelmes fotelekkel, klubhelyiség-szerűen
berendezett dohányzó sem hiányzott. A zömében arab férfiak otthonosan
elterpeszkedve beszélgettek, iszogattak, fújták a füstöt, miközben a nem
dohányzó utazóközönség kényelmetlen műanyag székeken, nagy kabátban feszengett
a jeges fuvallatú légkondicionálók alatt.
Valamiért nem tetszettem ennek a repülőtérnek. Ahányszor csak átmentem a
fémdetektoron, mindig kiszúrt, pedig semmi fém nem volt rajtam. Viszont itt a
személyi motozás nem mindenki szeme láttára történik, egy külön kis fülkébe
tessékelnek be, ott tapogat végig egy hölgy, hogy van-e nálad rejtett géppuska
vagy fém evőpálcika.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése