Megtett
táv/Daily distance: 10 km
A
nap fénypontja
Zsuzsa:
hazulról hozott bögrés leves ebédre
Orsi:
mosolygó néni, akitől a forró vizet vásároltuk a leveshez
The best part of the day
Susan: cup soup for lunch, brought from home
Orsi: the old lady, who smiled at us, when we bought the
hot water for the soup
Ahogy
számítottunk is rá, nagyjából végig emelkedett az út. Felváltva haladt a völgy
egyik és másik oldalán, a függőhidak viszont általában jóval lejjebb voltak,
mint maga az ösvény. Így, nagy bánatunkra, időnként komoly szintvesztésre
kényszerültünk, hogy aztán ismét felfelé irányítsanak bennünket.
Kerülgettük
egymást a különböző csoportokkal, túl nagy sebességkülönbség nincs közöttünk.
A
magassággal a hőmérséklet is csökkent. A hegyoldalból folyó erecskék környékén állt
az éjszaka képződött jég, de az átfolyó víz nem fagyott. Ahol nincs forrás, ott
az út száraz, és nagyon poros volt.
A
völgy túloldalán sikerült megpillantanunk egy hegyikecske nyájat. Annyira nem
voltak közel, hogy fényképezni is tudjunk, de érdekes volt figyelni őket, ahogy
minden gond nélkül szökellnek a meredek oldalban.
Valahol
a nagy semmiben, félúton két falu között egy teaházba botlottunk, és a bögrés
leves is eszünkbe jutott. Így aztán 50 rúpiáért vettünk két bögre forró vizet,
és a nénike mosolygó jóváhagyása mellett jó ízűen megebédeltünk.
 |
| Teaház félúton Manang és Yak Kharka között / Teahouse half-way between Manang and Yak Kharka (Nepal) |
Úgy
tűnt, Zsuzsát jobban megviseli a mászás, mint engem. Lehet, hogy ez már a
magasság miatt (is) van? Mindenesetre leküzdöttünk még egy-két függőhidat, és
igyekeztünk az első utunkba akadó helyen szállást keresni. Időben jól vagyunk,
a tartalék napjaink megengedik, hogy kisebb szakaszokban tegyük meg a távot.
Útközben,
amikor megálltunk pihenni, több arra járó is megkérdezte, hogy minden rendben
van-e. Zsuzsa szerint a helybeliek csak azért érdeklődtek, hogy hátha beadjuk a
derekunkat, és mégis ráfanyalodunk egy hordárra. Én, naivabban (vagy jóhiszeműen?)
arra gondoltam, hogy csak figyelnek egymásra az úton járók. A falu előtt nem
sokkal egy turista srác is ránk kérdezett, de ő hozzátette még, hogy biztosan
nincs szükségünk segítségre? Nem tudom, kívülről nézve hogy nézhettünk ki.
 |
| Annapurna Circuit, Nepal |
Emelkedett
a komfortfokozat. Saját WC-nk van, amelyik a szobából nyílik, a fürdéshez a
forróvizet viszont egy vödörben kaptam. Kellett némi kreativitás ahhoz, hogy
hideg szobában, apró részenként levetkőzzek, megmosakodjam egy kiöblített
zoknival, és gyors törölközés után egy másik testrészemmel tegyem ugyanezt.
Mindezt úgy, hogy a ruhát nincs hová akasztani, és a vizet a WC-nyílásban kell
irányítani, ha nem akarja az ember, hogy az egész mellékhelyiség pocsolyává
váljon.
A
szoba nagyon hideg, eddig ez a leghidegebb. Fúj a szél, a nap 3 óra után már
eltűnik a hegyek mögött. Nincs sötét, de egyből hideg lesz. Mit csinál
itt az ember háromtól nyolcig? Üldögél, és gyűjti az energiát a holnapi napra.
Egyelőre
csak ebédelők vannak, három izraeli fiatal, egy helyi vezetővel, de nem túl beszédesek.
Talán beesik még majd egy-két szállóvendég. Elég messze vagyunk a falutól, azt
hiszem. Kutya hideg van, még az ebédlőben is.
Fél
5-kor végre elértük, hogy a házigazda befűtsön, bár ő inkább küldött volna már
minket aludni. Itt nagy érték a tüzelőanyag, mindenhol száraz fát látunk
felhalmozva, kerítésbe beépítve, istállóban összerakva. Ahogy láttuk, maguknak is
csak konyhát fűtik. Mi mentünk volna oda is, de amikor elkészült a vacsoránk,
nem rakott többet a tűzre.
Úgy
tűnt, egyedül viszi az üzletet, hívogatja a turistákat, főzi az egy-egy adag ételeket,
melegíti a vödör vizet. A szobák takarítására már nem sok energiája marad. A
szemetesdobozt én hoztam le a szobánkból, hogy kiürítse (nem is kaptam vissza),
a párnahuzaton egy hosszú hajszál ékeskedett. De eddig is mindig úgy aludtunk,
hogy igyekeztünk kizárólag a hálózsák belső felével érintkezni, úgyhogy itt már
a szemünk sem rebbent.
Sajnos
angolul nem igen beszélt. Egyedüli vendégek voltunk, jól elbeszélgethettünk
volna vele.
Zsuzsa
érkezéskor már rutinszerűen rákérdezett a wifi jelszóra. Egy fiatalabb fickó,
aki éppen erre járt, egyből beütötte neki a jelszót (ez rendszeres reakció
volt, nem tudom, hogy így akarták-e titkosítani, vagy csak egyszerűbb volt,
mint lebetűzni), aztán el is tűnt. Az öreg sajnos nem tudja utánozni ezt a
trükköt, így ismét Zsuzsa férje továbbította az életjeleinket az én családomnak
is.
Üldögéltünk
az étteremben, itt kicsit még mindig melegebb volt, mint a szobában. Sajnos a
gyömbértea filterből készült. Eddig mindig friss gyömbér volt benne. A
leveseknél rendszering megkérdezzük, hogy zacskós, vagy friss alapanyagokból
főzik-e. A hagyma- és a fokhagymaleves mindig friss, a gomba hol zacskós, hol
helyben szedett és szárított gombából van, a paradicsomleves – na, az általában
nem kapható J
De ezek szerint, már a teánál is előre kell érdeklődni, hogy tudja az ember,
mire számítson.
A
késői ebéd nem felelt meg egyben korai vacsorának is. Zsuzsa éhes, tonhalkonzervről,
sült gesztenyéről, helyi yak sajtról, sajtos spagettiről álmodik. Lehet, hogy
hamarosan visszavonulunk a hideg szobánkba pilótakekszet enni? Egyelőre a kályha
mellett ülünk. Az egyik padkán találtunk néhány pokrócot, azt csavartuk
magunkra, a tulaj lemondó kézmozdulatától kísérve.
A
folyton nyitva hagyott ajtón át kilátunk az útra. Errefelé már egyre több a
teherhordó hegyi lovacska. Szép cifra nyereggel, pokróccal, befont farokkal. Általában
csak rakományt visz, de néha lovas is ül rajta, akinek a ruházatán erősen érződik
a tibeti (vagy mongol?) hatás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése