Megtett
táv/Daily distance: 18 km
A
nap fénypontja
Zsuzsa:
Elestem a patakmederben, és nem törtem össze semmimet
Orsi:
A Father and Son étterem története Talban
The best part of the day
Susan: Falling down in the watercourse, and not breaking
any bones
Orsi: The story of the Father and Son restaurant in Tal
Korán
indultunk, így az út elején még teljesen egyedül voltunk. A nálunk jobb kondícióban
lévő turisták és a szervezett csoportok általában csak kényelmes reggelizés
után kelnek útra, aztán nap közben szép lassan behoznak minket.
 |
| Nepal, Annapurna trek |
Változatos
tájon haladtunk, meredek emelkedők és lejtők, függőhidak, kiépített lépcsők és
kitaposott ösvények váltogatták egymást. Ahogy szaporodtak az úton az emberek,
megkezdődtek a főleg információszerzésre irányuló beszélgetések is. Egy
nyugdíjas, amerikai házaspártól különösen hasznos információkat szereztünk a
későbbi szállásokra vonatkozóan.
Az
élővilág egyre nagyobb gekkókkal egészül ki. Kis odafigyeléssel egész jól
megközelítheti őket az ember, bár fényképezni azért nem hagyták magukat. Jelenlétük
azonban biztosíték a kellemes hőmérsékletre.
A
napi étkezést úgy szervezzük, hogy reggelire és ebédre általában hideget eszünk,
kekszet aszalt gyümölccsel, magvakkal, esetleg almával, banánnal, amit út
közben vásároltunk, és a vacsora a fő étkezés, ahol nagyobb adaggal és meleg
étellel jutalmazzuk a napi teljesítményünket. Időnként feldobtuk ezt az
étrendet valami helyi csemegével, amit útszéli árusoktól vettünk. Így ettünk például
hamisítatlan fahéjas csigát is.
 |
| Fahéjas csiga és társai / Cinamon roll and more |
Talban
viszont egy olyan barátságos szállodát találtunk, hogy megálltunk ebédelni. A
tulaj, egy harminc év körüli fiatalember, odajött az asztalhoz beszélgetni. A
legtöbb nepáli, legalábbis, aki kapcsolatban van a turistákkal, egész jó
beszéli az angolt. Vagy ha ő nem is, hát a fia, lánya, unokája – valaki, akit
bármikor elő lehet keríteni, amikor szükség van rá.
Itt erre nem volt szükség,
a Father & Son Guesthouse ifjú tulajdonosa maga mesélte el, hogy egy erre
járó olasz turista támogatta a szálloda építését, aki beleszeretett a
környékbe, és segíteni akart egy helyi emberen. Azóta is visszajár ide, és
elmélyült barátságukat mi sem mutatja jobban, mint a választott név, amelyben a
Father az olasz támogatóra, a Son pedig a szerencsés nepáli fiatalemberre utal,
aki mindent megtesz, hogy megőrizze a hely vonzerejét. Vidám színekben pompázó,
frissen festett falak. Színes virágágyások, hívogatóan berendezett
kerthelyiség.
 |
| Hotel Father and Son, Tal (Nepal) |
Amúgy
érdekes ez is. Kívülről minden szálloda gondosan karban van tartva, vonzó,
csalogató. 2000 méter alatt színesre festik a falakat (feljebb már szürke
terméskő minden épület). A rózsaszín és a kék a kedvenc párosítás, de más élénk
színek is előfordulnak. A szobák belsejével kapcsolatban már nem ennyire
igényesek. A vakolt falakon látszik, hogy már rég frissítésre szorulnak, a
deszkafal kicsit szúette, az ágynemű nem biztos, hogy frissen lett cserélve –
úgyis mindenki a saját hálózsákjában alszik, nem igaz? A falon fogas helyett
gyakran csak néhány szög van, vagy még az sincs. Mintha csak azzal törődnének,
hogy becsábítsák a vendéget, azzal már nem, hogy hosszabb távon pozitív
reklámot biztosítsanak maguknak.
Dharapaniban
újabb ellenőrző ponthoz értünk, újabb pecsétet kaptunk. Ilyenkor mindig
pihenünk is egy kicsit. Az iroda előtt, ahogy például a legtöbb szálloda előtt
is, kőből vagy fából kiépített padkák vannak, ahol kényelmesen le lehet tenni a
csomagokat, és lehet szusszanni egyet.
Közben
ismét szóba elegyedtünk, ezúttal néhány ausztrállal, és megtudtuk, hogy a
hordárok bérleti díja napi 25-30 dollár. Ezt figyelembe véve mindjárt jobb
szájízzel cipeltük tovább a zsákunkat. Nem beszélve arról, amikor „lazán”
odavethetjük valakinek, hogy „hát igen, 15 kilós, de azért elbírunk vele” J
4
óra körül úgy döntöttünk, hogy egy faluval még továbbmegyünk. Elvileg fél
órányi út lett volna, de még nem volt gyakorlatunk benne, hogy is kell
„átszámítani” a távolságot idővé. Mert, ugye, súlyosbító tényező lehet a terep
és a szintkülönbségek, az országút vagy az ösvény választása, és nem utolsó
sorban az aktuális erőnlétünk is.
Általában
úgy tűnik, hogy sűrűn vannak a falvak, de amikor már lassan kezd alkonyodni,
akkor bezzeg nem akar feltűnni az az egy, ami a térkép szerint itt van, a
sarkon túl. Végül fél 6 után érkeztünk meg, és igen csak örültünk, amikor
letettük a zsákunkat a szállásunkon.
 |
| Annapurna Trek, Nepal |
A
kertben vacsoráztunk, Zsuzsa dal bhatot, én zöldséglevest. Az ebédlő, ahova később
a hűvös elől behúzódtunk, úgy tűnt, egyben a család lakhelye is. Kis alvófülkék
voltak függönnyel leválasztva a családtagok részére, ami itt például legalább
három, de inkább négy generációt jelentett. Mindenütt hasonló helyzetet
láttunk. A helyiek még annál is szerényebben éltek, mint amilyen körülményeket
nekünk biztosítottak a vendégszobákban. Lehet, hogy nem is gondolták át, hogy
mennyi számukra felesleges igénye van egy külföldinek.
Az
életük a közösségi térben, a kályha körül zajlik. A momót ott nyújták, a földre
tett deszka mellett guggolva. A gyerekek már 7-8 éves kortól részt vesznek a
vendéglátásban, kiszolgálnak, leszedik az asztalt, hozzák-viszik a sótartót,
chili-paprikát, hiányzó evőeszközt. A kutya, aki szintén családtag, jön és
simogatásért törleszkedik. Része vagyunk az itteni életnek.
A "megpróbáltatásoknak" még messze a vége.
VálaszTörlés