Karácsony Kínában

Szokás szerint korán ébredtem. Tervekkel tele! Hiszen ma van karácsony!
Otthonról ugyan elvileg félkészülten érkeztem, de mint tudjuk elmélet és gyakorlat között csak elméletben nincs különbség, gyakorlatban annál inkább.
A karácsonyfát zöld zseníliadrótból próbáltam megalkotni, melyet fehér fejű gombostűkkel erősítettem egy kárpitozott szék támlájára. Ez komoly és elmélyült munkát igényelt – részben, mert a drót nem akart mindig úgy hajlani ahogy én akartam, részben mert a gombostűk is hajlottak – bár ezt meg végképp nem akartam. Én már hosszú ideje azon az állásponton vagyok, hogy a (mindent elözönlő) kínai áru egyáltalán nem olyan rossz minőségű, mint a híre tartja, sőt. Legalábbis nekem se ruhában, se cipőben, se háztartási eszközben nem voltak már évek óta rossz tapasztalataim – na, most ezek a gombostűk viszont lerontották a az összes eddigi jó tapasztalatomat. Nem hagyták magukat beszúrni a bútorkárpitba, már kis ellenállásra is görbültek, az egyiknek már attól letört a feje, hogy kihúztam a tartójából. Úgyhogy türelemjáték volt elővarázsolni a fát. De elkészült, jöhetett a díszítés – 2D-s, öntapadó koronggal ellátott arany csillagok, üstökösök és fenyőfák, meg karácsonyi motívumos sárga, piros és zöld száraztészták „felaggatásával”. A tetejére pedig egy piros papírból hajtogatott csillag került (sok választásom nem volt – piros vagy fehér, de talán a közepébe szúrt fehér gombostű kicsit karácsonyibb, havasabb hatást adott hozzá.)
Végül következett az ajándékok csomagolása. Díszpapírt nem hoztam magammal, amúgy is ellenzem a használatát, a legnagyobb pénzpocsékolásnak meg környezeti ártalomnak tartom, így, karácsony táján. Otthon már két éve kis textilzacskókba csomagoljuk az ajándékokat, de ilyet sem hoztam magammal. Viszont volt több selyemkendőm is, amelyeknek az lett volna a rendeltetése, hogy a 15-20 fokban a ruházatom üde díszét képezzék. Erre ugyan nem került sor, de mint csomagolóanyag remekül szolgáltak. Csomagolás közben elméláztam az élet fintorán. Két évvel ezelőtt, amikor a textilzacskós csomagolást is bevezettem, nem volt időm ráírni a neveket a csomagokra, ezért kitaláltuk, hogy minden darabot körbeadunk, mindenki megtapogathatja, aztán licitálunk rá (kezdő tőkeként mindenkinek azonos számú szárított almaszelet állt a rendelkezésére). Ily módon persze nem minden ajándék került elsőre a tervezett új tulajdonosához, de miután az ajándékok elfogytával „cserekereskedésbe” kezdtünk, végül mindenki azt kapta, amit amúgy is kapott volna. Olyan jól sikerült ez a kis játék, hogy elhatároztuk, hagyományt teremtünk vele. A rákövetkező évben meg is ismételtük, idén viszont, hogy Misi már nincs velünk, és csak ketten ünnepelünk Danival, ez a szertartás is elmarad.
Elküldtem az utolsó karácsonyi üdvözleteket e-mailben, közben Dani is felébredt. Ő az ajándékait, kreatívan, zokniba, mosózsákba és bevásárló szatyrokba rejtette :- )
Aztán nekivágtunk a Century Parknak. Itt van egészen közel Dani lakásához, az ablakából pont rálátni, minden nap mellette megy el (ahogy én is az elmúlt három hétben), de még egyikünk sem jutott hozzá, hogy megnézze. Jó kínai szokás szerint ezt is erős kerítés védi, és csak igen kevés helyen lehet bejutni – de más parkokkal ellentétben most legalább pontosan tudtuk, hol a bejárat.
Nem is gondoltam, hogy ekkora! A bejáratnál lévő térkép alapján gondosan megterveztük, hogy a hangzatos elnevezésű részeket milyen sorrendben látogatjuk sorban, aztán persze „menjünk át azon a hídon!”, „nézzük meg, mi van ott”, „kanyarodjunk be ide” felkiáltással folyton eltértünk az útiránytól, és jöhetett az újratervezés :- )
Nagyon kellemes hangulatú park, érződik rajta a kínaiak harmónia kereső szemlélete, vizek és zöld területek, hidacskák, , csodás alakzatú fák – mindenből árad az összhang és a nyugalom. A hideg ellenére is sokan voltak. Lehet bérelni triciklit meg hármas tandembiciklit is, sőt a bátrak még a tóra is rámerészkedet kishajókkal. A gyep közepén néhol felvert sátor állt, amit úgy fejtettünk meg, hogy egyszerűen kiköltözött a család vagy a baráti kör egész napra a parkba, és szél ellen állították fel védelmül maguknak. Sárkányeregetők, késdobálók, galambsimogatók, léggömb után szaladó gyerekek és szülők – és mi, akiknek az elszórt, és látványosan számozott büfé láttán egyből beindult a fantáziója, hogy milyen jó versenyt lehetne csinálni tandembicikils csapatokkal, ahol az lenne a feladat, hogy minél gyorsabban megtalálják az összes büfét.
A séta után gyorsan összeütöttünk egy kis rizst meg pirított gombát. Jó a ragozás, mert a rizst félig-meddig Dani készítette, hogy megtanulja, hogyan is kell. Úgy látszik, lassan már telítődik az instant levessel, amit eddig evett mindig, ha főtt ételre vágyott.
Az ebéd eléggé a délutánba nyúlt, így aztán mindjárt követte is a karácsonyozás. Volt két gyertyánk is, ezeket már itt vettem. Gyufa híján a papírtörlőt gyújtottuk meg a gáztűzhelyről (ami „szikráztatóval” működik, mielőtt valaki a fejemre olvassa, hogy következetlen vagyok), és az adott tüzet a gyertyáknak, így varázsoltunk karácsonyi fényeket a lakásba.
Licitálás helyett maradt a találgatás, barchobázás – és a nevetés, örömködés. Mindjárt az első csomagból előkerült két karácsonyi dekorációs fejpánt is, úgyhogy teljes díszben nézegettük a többi ajándékot.
A késői ebéd miatt az ünnepi vacsorát kihagytuk, helyette a cirkusz előtt egy Burger Kingbe ugrottunk be pár falatra a cirkuszhoz közeli bevásárló parkban.
Nagyon érdekes, hogy milyen ügyesen beszivárognak a különböző nem honos ünnepek az egyes országokba. Kínában egyáltalán nem ünneplik a karácsonyt, ott a kínai újév a nagy ünnep, ami majd csak január 13-án (vagy 23-án?) lesz. Elvben nem ünneplik. Mert gyakorlatilag az egész bevásárló park karácsonyi díszekben pompázott, minden boltban a Jingle Bell szólt, tele volt az egész terület sétáló, karácsonyfa előtt fényképezkedőt, rénszarvas agancsot és Mikulás-sapkát viselő kínaiakkal, akik mind hatalmas vásárlásokat is rendeztek – nem hiszem, hogy mindez már a kínai újév előkészítése lenne. Sokkal inkább azt képzelem, hogy örülnek egy újabb ünnep lehetőségének, és azt veszik át belőle (a külsőségeket), amivel kicsit változatossá tehetik az életüket. Ahogy hozzánk is kezd már beszivárogni a Hálaadás-napi ünneplés. Persze ezek a dolgok általában a kereskedelem által generáltak, de nem muszáj, hogy tényleg a költekezésről szóljanak.
Érdekes egyébként, hogy a Burger King és társai itt nem csak a gyors étkezésről szólnak. Szinte mindig látni bennük több olyan embert is, aki „csak úgy” beveszi magát ide, tanul, olvas, esetleg az asztalra borulva alszik – vagy éppen hosszú és bonyolult társasjátékokat játszik. Aminek persze az is a következménye, hogy nagyon nehéz szabad asztalhoz jutni. De ez azokat, akik már ülnek, és bebetonozták magukat, egyáltalán nem zavarja.
A cirkuszról csak szuperlatívuszokban tudok mesélni! Már az is tökéletes volt, hogy percre pontosan kezdtek! (Későn jövők is alig voltak egyébként.) Egy tíz perces szünettel két órán tartott folyamatosan az előadás. A tíz perces szünetet is pontosan betartották – a porondon, egy leomló függönyre kivetítve látható volt a visszaszámláló óra. A legtöbb ember el sem hagyta a helyét, ezért is lehetett az, hogy mi
re lejárt a tíz perc, tényleg szinte mindenki ismét a székén ült. Az egyébként tülekedő, másokkal nem törődő, csak a maguk igényeit figyelő kínaiak itt, a cirkuszban meglepően szociálisan viselkedtek.
Az előadás minden egyes száma csodálatos volt, és az egyes számok közti átvezetéseket meg a porond be- és átrendezését is olyan ügyesen oldották meg, hogy teljesen zökkenőmentesen beleilleszkedett az előadás menetébe.
A nézők a megfelelő helyeken egy emberként hördültek fel – és mondhatom, sok-sok ilyen helyzet volt. Olyan dolgokat csináltak, amit még sehol nem láttam. Egy fiú, nyakában egy leánnyal, ugródeszkáról felugrott három egymáson álló fiú vállára.
Egy másik meg, egy kissráccal a nyakában szaltót csinált „deszkán”, amit két másik srác tartott!
Egy fickó kínai porcelánvázákkal zsonglőrködött, de hogyan!
Akrobaták és gumiemberek szenzációs formációkat alkottak – erő, ügyesség, fantázia, minden megvolt ebben az előadásban. Az első perctől az utolsóig nagyon élveztük, és előredőlve, meredten néztük szinte végig, annyira nem akartunk időnként hinni a szemünknek.
Az utolsó szám rácsos gömbben köröző motorosokról szólt. Először egy motor ment be, és kunsztozott mindenfélé, aztán egy második is. A harmadiknál már ismét hördült a közönség, de még ez sem volt elég, a végén 5 motor rohangászott összevissza, keresztül-kasul, egymás útjában. Igaziból akkora sebességgel mentek, hogy a végén már egyáltalán nem is lehetett látni, hogy pontosan mit csinálnak, csak a fényszóróik rohangáltak összevissza. Félelmetes volt. A végén vörösre tapsoltuk a tenyerünket!
Otthon pedig várt még a kirakott italmemory, amire délután már nem volt időnk. Úgyhogy gyorsan még játszottunk egy partit lefekvés előtt.