2011. december 26., hétfő

Kényeztető masszázs

Már mindjárt megérkezésem után mondta Dani, hogy a fodrászt feltétlenül ki kell próbálnom. Mivel olvastam a blogjában az idevágó bejegyzést, lelkesen támogattam az ötletet, de aztán – részben Dani betegsége miatt – folyton csak tolódott. Most aztán hirtelen sürgőssé vált a dolog.
Én azt hittem, Dani már profi ebben a témában, de kiderült, hogy még mindig erősen a komfortzónáján kívül van ez a terület. Rólam nem is beszélve. Igaz, én azt hittem, majd Dani (mint profi) mondja mit, hogyan, és ezért eleinte egész nyugodt voltam, de aztán az ő felspannolt állapota rám is rám ragadt, így a fél délelőttöt végigvihogtuk, idétlenkedtük, mindenféle jobb-rosszabb viccekkel szórakoztatva magunkat és egymást. Még a fodrászszékben ülve is az elején csak a feszültségből adódó viháncolás volt a jellemző. Merthogy egymás melletti székbe tettek minket – itt nincs külön női és férfi szalon, minden kedves vendéget egy helyen fogadni.
Már az ajtóban látszott, hogy itt becses vendégek vagyunk. Egy hölgynek csak az a feladata, hogy kinyissa előttünk az ajtót, köszöntsön, megkérdezze, mi szél hozott erre, és odaintsen az első hajmosót, aki innentől kezdve felelős értünk. Mindjárt a procedúra elején odatették elénk a számlát, amin kipipálható tételek voltak, és egyértelműen szerepelt, hogy mit kértünk, illetve mit tettek velünk. Én nagyon felkészülten érkeztem, mert Dani egyik munkatársnőjével irattunk egy cédulát, melyen kínaiul az állt (legalábbis reménykedtünk benne), hogy csak mosást és vágást kérek (1-1,5 cm), a hajam eredeti göndör, kéretik se bodorítani, se simítani, se lakkot szórni rá.
Ezt a cédulát is odaadtam az első kisasszonynak, aki aztán gondosan továbbadta, amikor engem is továbbadott.
A hajmosó lányka először is hozott egy pohár citromosvizet (Dani, mint utóbb kiderült, valami mást – szerinte malátateát – kapott. De hogy mi dönti el, kinek mit adnak arra nem jöttünk rá.)
Aztán elkezdte samponozni a fejem, úgy, hogy egy kis üvegcséből spriccelte hozzá a vizet, és ezzel a samponos habbal mindjárt masszírozta is a fejbőrömet – legalább tíz percig.
Ezután következett az általunk ismert hajmosás, annyi különbséggel, hogy itt nem ültünk a székben, hanem feküdtünk, ami nagyon kényelmes volt – kivéve, amikor a nyakszirtemnél lévő hajrész mosása öblítése volt soron. Az kissé egy jobbfajta hasizom gyakorlathoz hasonlított, bár jó erős kézzel a lányka is tartotta a tarkómat. Mindenesetre a hajmosást sem siette el, a masszírozás ebben is benne volt.
Utána megint visszatértünk a tükör elé (eddig még fej fej mellett álltunk Danival), ahol újabb fej- és nyakmasszírozás következett, le a gerinc mentén egész a lapockám alá. Közben egy fültisztító pálcikával még a fülemet is masszírozta, tisztogatta.
És végül átadott A fodrásznak. Itt az „alkotók” általában férfiak, és minden esetben kötelességüknek érzik, hogy extra vagánsan öltözködjenek. Az én fodrászom kigombolt inget, micisapkát és a derekán szerszámostáskát viselt. Danié szmoking szabású kabátkát és tarajos frizurát, a harmadik székben ülő vendéget pedig kivételesen egy nő fodrász frizurázta, aki valami fekete lebernyegszerűt viselt – ja, mi meg fekete kimonót kaptunk, mindjárt, amikor leültettek bennünket.
A kínai cédulám velem együtt vándorolt tükörtől tükörig – mert nem ám ugyanott vágnak, ahol masszíroztak! -, és a fodrászom olyan sokáig olvasta, hogy már azt találgattuk, nem valami egész mást írt-e rá a vicces kedvű kolléganő. De aztán mutatta az ujjaival, hogy „1-1,5 cm”, és akkor megnyugodtam. Érdekes módon Dani rövid hajának levágása ugyanannyi időt vett igénybe, mint amíg az én rengeteg hajamat megkurtította a fodrászom. Közben odahívott egy fiatal srácot is, akiről először azt hittem, hogy csak tanuló, és a mester figyelése a fő feladata, de aztán kiderült, hogy angolul is beszél valamennyit. Rá akartak beszélni, hogy festessem be a hajam (vagy valami ilyesmi), de nem álltam kötélnek. Főleg mert a hajszárítók zúgása, az általános alapzaj és az érdekes kínai kiejtés miatt amúgy is alig értettem, hogy mit mond. Érdekes akusztikája volt a helyiségnek. Amikor hajmosás közben behunyt szemmel relaxáltam, időnként úgy felerősödött az általános beszélgetés, járás-kelés zaja, hogy olyan érzésem volt, mintha egy egész iskola özönlött volna be egyszerre a szalonba.
A kínai angollal meg amúgy is problémám van. Legtöbbször nem is észlelem elsőre, hogy angolul beszélnek – mint itt a fodrásznál, ahol általában kínaiul szóltak hozzám, és eszembe sem jutott, hogy esetleg ez változna. Amikor viszont a fiatalember elvitt megint hajat mosni – egy újabb helyiségbe -, és hajmosás közben próbáltunk beszélgetni, akkor már – a fülem mellett zubogó víz ellenére is jobban értettem, mert tudtam, hogy angolra kell hegyeznem a fülemet.
A hajmosás után visszakerültem a mesterfodrászhoz, aki nagyjából (de tényleg csak nagyjából) megszárította a hajamat – na, ez volt az a pont, ahol Dani messze elhúzott tőlem. És az én hajam még így is félig vizes volt, amikor a fodrászomnak elege lett belőlem, és késznek nyilvánított.
Elkísért a pulthoz, ahol fizetni kellett, közben a kísérőcédulám alapján előkereste a kabátomat, amit a táskámmal együtt az elején elvettek tőlem. A kabátok vállfán, egy állványos sorakoztak, a táskákat meg egy szekrénybe zárva őrizték. A fodrászom felsegítette a kabátomat, gondosan kivárta, amíg beöltözöm, elrendezem a táskámat, miegymás, aztán az ajtóig kísért, amit Dani fodrászával egyetemben kitártak előttünk. Mindez erős egy óra volt, gyakorlatilag semmi várakozással, 58 RMB-ért (kb. 2000 Ft).
Frissen frizírozva nekiindultunk, hogy megtaláljuk a Yu Gardent. Az útikönyv meg az internet is erősen ajánlja, ezt a fallal körülvett, 2 hektáros „nyugalmas szigetnek” titulált kertet. Próbáltam a google mapsban megkeresni, térképes meg műholdas nézetben is, de semmi olyan nem találtam, ami szerintem egy 2 hektáros kert lehetett volna azon a részen. Közben meg csodás képeket mutogatott az internet, hidacskákkal, szobrokkal, pagodákkal. Reménykedtünk, hogy a helyszínen csak fény derül a titokra.
Danit felkészítettem, hogy az út a turistabazáron keresztül vezet – ő minden ilyentől alapállásban távol tartja magát, de most a cél érdekében még ezt is bevállalta. A térképvázlatom szerint van egy É-i és egy D-i kapuja. A metróból kilépve meg is céloztuk az egyiket, de csak egy zárt falat találtunk, amellett haladtunk. Időnként voltak rajta ablakrések, amikor bekukucskáltunk, láttuk, hogy jó helyen vagyunk – csak nem jó oldalon!
Találtunk egy vaskaput, de zárva volt, aztán, a falat követve, megtaláltuk a másik kaput, ami szintén zárva volt – és utána már a bazár következett, esély sem volt arra, hogy a falat követhessük. Már kezdtük feladni, amikor a bazáron keresztül haladva belebotlottunk egy Yu Garden útjelző táblába. Innentől már csak egy kis nyomozómunka kellett – néhány túlfutással és visszafordulással -, hogy csak rábukkanjunk egy bejáratra, amit a google maps ugyan nem jelzett, viszont tényleg a bazárban volt.
Megérte a keresésre fordított energiát – és a kapun belépve azt is egyből megértettük, miért nem látszott a légifotón. Jó magyar szokás szerint, ha a kert szót hallom, zöld felületet képzelek el – ez a kert viszont szinte teljes egészében pagodákból, kövezett utakból, sziklákból állt , és nagyon szűk volt m
inden, felülről valóban inkább csak tetők látszódhatnak belőle. Csupa zegzúg az egész, ici-pici mesterséges tavak, átfolyások, rengeteg híd, sárkányos és egyéb szobrok mindenfelé – főleg a tetők és kerítések szegélyén, mint díszítőelem. Nagyon hangulatos, még egy kínai festménykiállítást is találtunk benne. Az egész egy mini útvesztő, mész ide-oda, kis alagutakon keresztül, lépcsőkön fel-le – és soha nem vagy biztos benne, hova fogsz kilyukadni.
Aztán loholtunk haza, hiszen 6-ra vártuk Edwardot, aki tegnap bejelentkezett véleményt kutatni. Kár volt úgy rohannunk, háromnegyed 7 is elmúlt már, mire megérkezett. Akkor viszont érdeklődve meghallgatott minden észrevételt, amit Dani elmondott neki a gyűtőlistánkról, aztán megtárgyalták Dani húzódzkodó rúdjának előnyeit és hátrányait, és udvarias köszöngetések közepette távozott.
A nap megkoronázásaképpen nekiálltunk kínai sakkozni. Mivel a figurák egyszerű korongok, melyeket a rájuk rajzolt kínai írásjelek különböztetnek meg egymástól, nem csak a játékszabályok és a stratégiai játékra jellemző előre gondolkodás okozott nehézségeket, de még az is, hogy észleljük, melyik figura melyik. Az igazsághoz tartozik, hogy ez inkább csak nekem okozott problémát, úgyhogy gyakran előfordult, hogy egy-egy lépés előtt az összes figurát végigkérdeztem. Remekül szórakoztunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése