Lazulás

Mi történik egy olyan napon, amikor nem történik semmi? Sok minden.
Ma reggel, amikor Dani átmenetileg felébredt, beszélgettünk egy kicsit Kínáról és a kicsi kis kínaiakról. Érdekes volt összeszedni, és hangosan kimondani Shanghaijal kapcsolatos érzéseimet (nem mondom, hogy Kínával kapcsolatos, mert az durva általánosítás lenne – ahogy kicsi fiam előszeretettel rámutat). Összefoglalva a lényeg az, hogy komfortosan, otthon érzem magam. Ebbe persze biztosan belejátszik az is, hogy együtt vagyok Danival, de elég sok időt töltök egyedül is, mászkálva a városban, és nincs idegen-érzésem. Ráadásul általában még azt is élvezem, értékelem, hogy annyi ember dolgozik mindenfelé a szolgáltatóiparban. Lehet, hogy ez ódivatú nézet, de nekem jól esik, ha „lesik a kívánságomat” - persze csak normális határokon belül. De valahogy ez a fajta hozzáállás családiasabb, mint amikor magasról le sem köpik az embert, és ha mégis találsz valakit,akkor az biztosan a „másik részleghez” tartozik.
A múltkor egy nagy játékboltban meg azt figyeltem meg, hogy az eladók egyik fele IKEA-féle gyűjtőtáskával a kezében sétált fel-alá a boltban, hogy bárkinek egyből a kezébe nyomhassák, ha szüksége van rá, a másik részük meg egyszerűen csak játszott. Ha volt érdeklődő gyerek, akkor vele, ha nem akkor csak úgy egyedül. Nem is rossz módszer arra, hogy felkeltség az érdeklődést. S nem mellesleg, hogy egyáltalán látszon,mit rejt a tarka-barka csomagolás.
A délelőtt a jegyzeteimet rendeztem – mit láttam, mit szeretnék még megnézni, mi marad legközelebbre, ha lesz legközelebb. Melyik belépőjegy érdemli meg, hogy egy ideig még könyvjelzőként funkcionáljon, és melyik az, amelyiktől már most elbúcsúzom. Tennivalók listáinak átnézése, összefésülése – ezek a listák még itt is hűséges társaim. Lehet, hogy ez lehetne az új évi fogadalmam, hogy valahogy lista mentesítsem az életem (vagy legalább minimálisra csökkentsem a listáimat)?
Dani végigaludta a délelőttöt. Nem is csodálom, hogy ennyi ideig nem tud kilábalni ebből a megfázásból, amikor ekkora alváshátralékokkal rendelkezik!
Nekem meg jól jött ez az itthon töltött délelőtt, hogy végre rendeztem egy kicsit a fényképeket, aminek áldásos végeredményét láthattátok is az előző két bejegyzésben.
Tegnap vacsorára tojásos-cukkinis-virslis tésztát készítettem (repülő, autó, mozdony, motor alakú száraztésztából – elvégre „gyereknek” lesz), de Dani már jól lakottan keveredett haza a zenekari próbáról. Így a mai ebéddel nem kellett foglalkozni, elég volt felmelegíteni. A szertartás szerint leültünk a számítógép elé, és ebéd közben megnéztünk néhány részt a Big Bang Theory című örökbecsű sorozatból.
Tessék engem nem elítélni. 27 évesen már nem tudom átalakítani a fiam szokást, amit az elmúlt 8 évben vett fel, mióta nem otthon lakik. Előtte még együtt étkeztünk, asztalnál, beszélgetve. Most szabad mellé ülnöm, és figyelnem, hogy hogyan él. Cserébe, amikor ő jön haza látogatóba, ő is igyekszik elfogadni az én „bogaraimat”.
Amerikai humor, angolul, tele szleng kifejezésekkel – viszont kínai ÉS angol felirattal, így jó nyelvgyakorlás is egyben.
Aztán végre, erős két hét után, sikerült Nagypapát is skype-végre kapni. Eddig bármikor lestük, nem láttuk, hogy ott lenne a gépnél, de most elcsíptem, amikor éppen levelet küldött, és írtam neki, hogy kapcsolja már be, így végre tudtunk egy jót beszélgetni, és élőben kaptunk híreket a hazaiakról.
Tervbe volt véve a fodrász is, de a késői ebéddel, filmnézéssel, miegymással úgy elhúzódott az idő, hogy ez holnapra maradt.
Dani már az esti programjára készülődött, amikor megkért, hogy melegítsek még neki egy kis mézes vizet (ez a fő gyógymód, amit alkalmaz). Az ivóvíz egy külön tartályban van, Dani épp tegnap reggel rendelt egy teli tartályt, amelyet aztán én szereltem be. Miután először saját hatáskörben próbáltam megoldani a dolgot, és feltéptem az egyetlen feltéphető fület, még mindig nem történt semmi, így gyorsan e-mailben megtárgyaltuk a tényleges teendőket (ami nem az általam észrevett fül, hanem egy ragasztós címke feltépése volt), és végre hozzájutottam a teavizemhez. Ez volt tegnap.
Most meg, amikor tölteném a bögréjét, hirtelen eláll a vízfolyás. Üres volt az egész tartály!!!! Arra, mondjuk, hamar rájöttünk, hogy biztosan az ártott meg neki, hogy feltéptem az a kék fület – na, de hová lett a víz? Végül, hosszas nézelődés után a tartály alatti polcon találtunk egy egész keveset, de emberek! Itt, legalább 15 liter vízről beszélünk! Aggódva vártuk az alsó szomszéd jelentkezését, de eddig még semmi nyoma, hogy arra távozott volna a víz. De hogy akkor hova lett?
Mindenesetre Dani elmenetben a recepción megrendelte az újabb tartályt, ami – hihetetlen gyorsasággal – egy órán belül meg is érkezett, de a beszereléssel megvártam Danit :- )
Blogoltam, leveleket írtam, elvégeztem az utolsó simításokat a karácsonyi ajándékokon, kreatív ötleteket nézegettem, közben teát szürcsölgettem – igazi lazítós este.
És most végre sikerült elcsípnem a telefont is. Egyszer már csörgött, jó egy hete, de mire megtaláltam, hogy hol is van, abbahagyta. Most felvettem, és kiderült, hogy a lakópark menedzsere személyesen szeretné tiszteletét leróni nálunk, s egyben alázatosan érdeklődni, mennyire vagyunk elégedettek, és mit tehetne még életünk és környezetünk javítása érdekében. Meg is beszéltem egy randevút holnap estére. Dani – utólag – lelkesen támogatta a döntésemet, egyből neki is álltunk listát írni a jó és a javításra szoruló dolgokról.
Aztán már tényleg csak néhány újabb részt néztünk meg a BBT-től (lásd feljebb), és máris éjfél lett.
Hát ilyen, amikor egész nap nem történik semmi.