Estére újra otthon

Reggel, ahogy kidugtam a fejem a sátorból, egyből megpillantottam néhány wallabyt, úgyhogy mindjárt felfedező útra is indultam. Nagy volt a csönd, még mindenki aludt a szomszéd sátrakban, lakóbuszokban is, az állatok meg teljesen birtokba vették a tábort. Még az étkező rész árnyékában is feküdt vagy 4-5 darab.

Miénk az egész tábor!

Pelikánok a tavon

A legkisebb sátor

Laciék mindenféle versenyen résztvesznek, tájékozódási futás, biatlon, triatlon, kerékpározás, kenuzás, futás … Errefelé is volt már több versenyük, így útközben ezekről meséltek nekem, kedélyesen elvitatkozgatva róla, hogy hol is volt egyik vagy másik verseny útvonala, mivel szelték át a tavat, és merre kellett továbbszaladni a túlsó parton.

Kilátás a víztározóra a hegyeken át

Az ausztrálok nagyon komolyan veszik magukat. Tessék alaposan felkészülni még egy kilátóterület körbesétálására is!

Hasznos intelmek, ha a kilátóba lépsz!

Levelek az úton! Az érdekes KRESZ-táblák között eddig ez viszi a csúcsot

A hegyeken átkelve , ahogy elértük az esőerdők vonalát, hirtelen fémes csattogásra lettem figyelmes. Pont úgy hangzott, mintha az autóval lenne valamilyen baj, de kiderült, hogy nincs ok aggodalomra, ez csak az egyik madárnak a szokásos hangja. Egymást érték a “csörömpölések”, ahogy a madarak egymásnak felelgettek. A bellbird, vagy magyarul csengőmadár mellé hamarosan betársult a "csúzlimadár" is. Ez ugyan nem hivatalos elnevezés, csak tőlem származik, és azt sem sikerült kiderítenem, tulajdonképpen milyen madárról is van szó, de a hangja pont olyan volt, mint amikor Laci a csúzlijával lövöldözött, és a megfeszített gumi megpendült, amikor elengedte.

Ehhez a remek társasághoz már igazán csak a "macskamadár" hiányzott, amely csiripelés helyett inkább nyávogott. Fura társaság gyűlik össze egy ilyen esőerdőben.

Séta az esőerdőben

Errefelé még pálmák is vannak

... és hatalmas fák

Az útmenti kávézó az erre áthaladó motorosok kedvenc tanyája. Annyira törzsvendégek, hogy a pultra kitéve ott az ablakmosó flakon meg egy rongy, hogy amíg a rendelésre várnak, megtisztogathassák a bukósisakjuk plexijét.

Nyitott szemmel járva a világban, többek között a WC-jelöléseket is figyelem, és már elég gazdag gyűjteményem van változatos, szellemes, stílusos piktogramokból. Eddigi utazásaim során egyedül az USÁ-ban ért csalódás, ahol bármerre jártam is, mindenhol pontosan ugyanazzal a fantáziátlan férfi/női jellel találkoztam. És most, itt Ausztráliában szinte teljesen ugyanez volt a helyzet! Legalábbis azokon a helyeken, ahol én jártam, mert Laci korábban már küldött néhány érdekes példányt a gyűjteményembe. Most végre én magam is találkoztam eggyel.

Lefordíthatatlan szójáték

Minden véget ér egyszer. Még egy ilyen remek utazás is. Otthon villámgyorsan kipakoltunk az autóból, a táborozó holmik visszakerültek a szokott helyükre, lezavartunk két mosást, és közben mindenki élvezte a “civilizáció áldásait, a verandán felakasztott, kényelmes függőágyat, a működő internetet, a hűtött sört. Béke és nyugalom honolt az egész házban, miközben az elmúlt 5 nap email-jeit olvasgattuk, és az utazás közben készült fényképeket rendezgettük. Aztán Sue rátalált egy reklamációra, amely az egyik közeli geocache pontjukra vonatkozott. Valaki azt írta, hogy már nincs ott, így elmentünk leellenőrizni.

Helyes, még megvan a geocashe pont

Egyben a kutyákat is megsétáltattuk, szigorúan pórázon, mert természetvédelmi területen jártunk. Szerintünk. Valaki más szerint viszont az ő privát területén. Egy mindenki által ismeretlen személy ugyanis egyik napról a másikra kaput épített keresztben az útra, és kitette a magánterület táblát is. A környéken lakók viszont nem osztották a véleményét:

Üzenet háború