Ausztrália
keleti partján júniustól
novemberig nagy
bálnavonulás van. A
párzási időszak a
leglátványosabb,
amikor észak
felé haladva, a
vízből kiugrálva násztáncot járnak. Aztán
szépen elindulnak visszafelé, délnek. Iyenkor már csak a kifújt
párájuk alapján lehet észrevenni őket, a messzi távolban.
A
messzi távolban, mert nem hajóról “vadásszuk” őket, hanem
Brisbane közelében, egy kisebb sziget az, ahova a lelkes turisták
elzarándokolnak, hogy meglessék a bálnákat. A szigetre rendszeres
komp- és vizitaxi járat is visz, részben, mert kedvelt kilránduló
hely, részben pedig, mert a helyi lakosság többsége a
szárazföldön dolgozik, esetleg ott jár iskolába, de mindenképpen
ott intézik a nagyobb bevásárlásaikat.
Annyi
utas van, hogy két hajóstársaságot is eltart, akik nagyjából
azonos menetrenddel dolgoznak, így bármelyik járaton utazva,
megcsodálhatunk egy tengert hasító hajót magunk mellett :-D
Természetesen
kiálltunk a hajó farába – az utasok közül egyedül, a többiek
mind békésen ültek a helyükön, és a
telefonjukat böngészték, miközben várták, hogy
a hajó elértjen
az egyik kikötőből a másikba.
Vizitaxival
mentünk, ami annyiban különbözik a a komptól, hogy járműveket
nem szállít. A fő érdekessége azonban
az
volt, hogy a kikötőből manuális segédlet
nélkül, tisztán automata vezényléssel állt ki, és a kapitány
csak a tengeren vette át az irányítást.
Út
közben tengeri teheneket kerestem, aztán kiderült, hogy átverés
volt az egész, ők inkább a moszatos, hínáros öblöket,
csatornákat szeretik, nem a nyílt vizeket. De azért jól
szórakoztunk, és attól kezdve, bármilyen keresős játékot
játszottunk, mindig hozzátettük, hogy a tengeri tehén, azaz
dugong
is számít.
A komptól buszjárat vitt a sziget végére, ahol a bálnaleső sétány van. Bálnát ugyan nem láttunk, de a kilátás nagyon szép volt. És napszúrástól sem kellett tartani, mert még mindig tart a hideg hullám. Szerencsére a mindenes sálam szél ellen is remekül funkciónál!
Bálnalesen |
A komptól buszjárat vitt a sziget végére, ahol a bálnaleső sétány van. Bálnát ugyan nem láttunk, de a kilátás nagyon szép volt. És napszúrástól sem kellett tartani, mert még mindig tart a hideg hullám. Szerencsére a mindenes sálam szél ellen is remekül funkciónál!
Bálnát csak plakáton láttunk ... |
... és a múzeumban |
Lesétáltunk
a tengerpartra is, illetve számtalan lépcsőn leereszkedtünk, de
fürödni egyikünknek sem volt kedve :-)
A
kikötőhöz visszatérve még elugrottunk a helyi múzeumba. Már
vettük elő a pénztárcánkat, de a hölgy zavartan mentegetőzött,
hogy tulajdonképpen már zárva vannak, így nem adhat nekünk
jegyet, mert már indul hazafelé. Viszont a karbantartók még itt
dolgoznak egy darabig, úgyhogy nyugodtan nézelődjünk, amíg
kedvünk van, csak a végén csukjuk be magunk mögött a kaput :-)
Ez
is egy kis helytörténeti múzeum volt, a
település egykori fontos intézményét, az idősek és betegek
számára létrehozott elfekvőt és
relikviáit mutatták be. Persze azért megvolt a vegyes gyűjtemény
is, sőt egy világítótoronyhoz tartozó lámpát meg
egy bálnakoponyát is megcsodálhattunk.
És persze a titokzatosság sem maradhat el. Régi legendák szólnak arról, hogy valaha megfeneklett itt egy spanyol hajó, amelyet szép lassan betemetett a homok, de azért néhány szerencsés embernek még sikerült találnia a rakományból egy-két aranypénzt. "A nagyapám hallotta az ő nagyapjától, hogy a falu másik végén lakó ismerőse látott ilyen pénzt valakinek a kezében..." jellegű történet. Elméletileg nem lehetetlen, mert jártak erre spanyol hajók, gyakorlatilag még senki nem bizonyította, és mivel az egész sziget homok (amit délről hoz a tenger, és itt rak le folyamatosan), és a legnagyobb részét elvadult bozót borítja, elég kicsi az esély, hogy valaha is rátaláljanak - ha tényleg itt van valahol.
Hazafelé
lépésben haladtunk az autópályán. A
munkaidő vége összeadódott az útépítések miatti, hosszú
sávlezárásokkal,
így aztán gyakorlatilag csak az autók között cikáló motorosok
haladtak. A közlekedés többi résztvevői legfeljebb lépésben
cammogtak. Kb. háromszor
annyi ideig tartott a visszafelé út, mint idefelé. Mindhárman
nagyon megkönnyebbültünk, amikor végre sikerült rátérnünk a
kis mellékutunkra, és már célirányosan haladtunk hazafelé.
Nálunk
jobban csak a kutyák örültek, akik ilyenkor be vannak zárva a
házba és a verandára, és boldogan fogadják a szabadítókat.
Igaz, hogy ha nagyon akarnának, ki tudnának szökni, de tudják,
hogy akkor legközelebb valami kényelmetlenebb helyre lennének
bezárva, úgyhogy inkább megmaradnak a kellemes, árnyékos, tágas
verandán, amíg hazaérünk, és kiengedjük őket.
Köszönöm színes írásaidat élményeidről.
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszenek :-D
Törlés