Geocache és egy kis akvarell

Érdekes dolog, amikor az ember másoknál tölti az idejét. Ha tudja, mit akar, lehetnek ugyan javaslatai, de a programokat lényegében mégis a háziak állítják össze. Most is így van, annyi kis különbséggel, hogy szinte teljesen ráhagyom Sue-ra és Lacira, hogy mit csinálunk, egyszerűen csak élvezem az ő életüket, ha éppen az a program, vagy örülök annak, amit a kedvemért csinálnak.

Programtervek jönnek és mennek. Én meg igyekszem alkalmazkodni. Van egy “túlélő” táskám, benne fürdőruha, gázlójáró cipő, a festőkészletem (ha véletlenül megállnánk valahol annyi ideig, hogy gyorsan rajzoljak valamit - amire eddig még nem került sor), egy napellenzős sapka, egy sál, ami szél és nap ellen is használható, pulóver, ha későn érnénk haza, sort, ha hosszúnadrágban indultam el… Az ember sosem tudhatja, mit hoz a következő pillanat.

Ma délelőttre például tegnap még szabadprogram volt mondva, aztán még észbe sem kaptam, és már egy kenuban eveztem, hogy megtaláljam Laciék egyik geocaching pontját.

A geocache egy olyan játék, amiben emberek elrejtenek valami apróságot valahol, bárhol, aztán egy weboldalra felírják a koordinátáit meg néhány infót, ami segít a megtalálásában. A játékban az a legjobb (szerintem), hogy rendszerint igyekeznek olyan rejtekhelyeket keresni, ami nem feltétlenül ismert, de mindenképpen megérdemel egy látogatást. Geocache pontok után kutatva igazán izgalmas helyszíneket lehet felfedezni!

Laciék rejtvénye ráadásul több lépcsős volt. A végső cél Dayboro eredeti rendőrségi épületének megtalálása volt, de az első lépés egy víz alatti “geoládához” vezetett, amely a patak közepén, egy fennakadt fatörzshöz volt kikötve. 

Jól megérdemelt pihenés az első állomáson

Itt megkaptam a következő pont koordinátáit, amelyek a mai rendőrörshöz vezettek, melyet az eredeti helyén építettek fel. Itt kellett feltűnés nélkül keresgélni a kerítés mentén, amíg egy cédulán újabb koordinátákhoz jutottam. Ezek elvezettek egy bozótos kerítéssarokhoz, ahol a következő cédula egy bokor törzsére volt erősítve, amely azonban akkorát nőtt közben, hogy benőtte a kábelkötőbilincset, amivel fel volt erősítve a fára. Ideje lesz frissíteni. 

A levelek közt elbújva a koordináták is ott vannak,,

Ez a pont egyébként azért került ide, mert valamikor ezzel a telekkel szemben áltt a rendőrörs épülete, kocsmaként funkcikonálva, miután az eredeti helyén felépítették az új rendőrségi épületet. De aztán egy állaorvosé lett a telek, új épületet álmodott magának, így a volt rendőrörsöt megint odéb telepítették. Minden esetre innen már egyenes út vezetett a showgroundhoz, azaz vásártérre, ahol az állatbemutatók és a favágóversenyek, baseball meccsek és minden egyéb nagyobb szabású rendezvény helyet kap. Itt lelt végre nyugalomra a volt rendőrörs épülete is, amely jelenleg a vásártér irodája.

A vásártér mellett gyakran táborhely is van, ahol hamarabb talál az ember lakóbuszokat, mint sátrat. Az itteniek általában nagyvonalúan utazgatnak.

Na, itt is meglepetés ért bennünket, mert a geocache pont a lábakon álló épület alá volt rejtve, viszont azt időközben berácsozták. Közelebb menve azonban kiderült, hogy nagyon rendesek voltak, mert hagytak egy kis helyet, hogy be lehessen nyúlni a pontnál lévő kis dobozhoz (ahol egy füzetkébe beírhatja a boldog megtaláló a nevét).

Az eredményes geocache vadászat után megebédeltünk a kávéházban. Jó angolszász szokás szerint errefelé is vacsorára dívik a meleg étel, úgyhogy délben általában kávét vagy gyümöcslevet iszunk, szendviccsel, vagy valami péksüteménnyel.

Utána Sue-val elmentünk egy barátnőjéhez, aki szerdánként egy rajzkört vezet, és engem is meghívott, hogy vegyek részt rajta.

Norma is egy farmon lakik, kb. 20 km-re Dayborotól, és a tanítványai, gondolom, szintén szétszórva erre-arra. Itt 20-30 km-es távolságok nem számítanak, mindenki itt van egymás “szomszédságában”. Rajtam kívül még hárman voltak, mindenki a saját kedve szerint alkotott, témában és technikában egyaránt, Norma meg fel-alá járt és javaslatokat tett, véleményt mondott – valamint teával és süteménnyel traktált bennünket.. Kellemes délután volt, és számomra külön tanulságként szolgált, hogy mennyi múlik a megszokott eszközökön is (az én szintemen mindenképpen). A papír strukturája, a festék minősége és az ecset is egészen más volt, mint amivel otthon dolgozom, így külön érdekes volt megfigyelni, hogy mit tudok ezekből az eszközökből kihozni.

Nem sikerült a festmény végére érnem ...

Estefelé megint új úton sétáltattuk a kutyákat. Mármint nekem új úton. Most másik szomszédokat látogattunk meg, Tobyt és Tarát. Sue a kissé avittas salátaleveleket, a főzésre már nem jó mángoldszárat és hasonló finom tyúkcsemegéket mindig leadja Tarának (egyszerűen a postaládára akasztva), és időnként kap egy-egy doboz tojást cserébe. Olyan narancssárga ezeknek a tojásoknak a sárgája, hogyha festményen látnám, azt hinném, nem is igaz!

Nagyon gyenge a talaj errefelé, úgyhogy a veteményeskertek általában ládákban, vödrökben
 - esetleg talicskában - zöldelnek.

Micsoda hőség volt ma! Nem csak a kutyák lihegtek egész nap, hanem mi is. Bizony jól esett időnként megmártózni a kádban, és lehűteni magunkat egy kicsit.