2011. április 24., vasárnap

Bryce canyon, Queens Garden Loop, Navajo Loop, Pick-o-bo Loop, Rim

április 23.
Ahogy az előző bejegyzésből már kiderült, reggel havas esőre ébredtünk, és ezért nem nagyon kapkodtuk el az indulást. Azért 10 óra körül útra keltünk, abban a reményben, hogy kiderül az ég.
Ez ugyan csak részben teljesült, de azért – minden meleg cuccunkat magunkra véve – elindultunk. Minden havas volt, szemerkélt az eső, olvadt – ebből következően a terv az volt, hogy Zs. végig a hátizsákban viszi Junit, hogy legalább ő ne legyen nyakig sáros.
A Sunrise View-tól indultunk a Királynő kertjének nevezett, valóban csodálatos sziklaképződmények felé. Zs. remek útvonalat választott nekünk, de sajnos egy idő után kiderült, hogy egy szakasza le van zárva (valószínűleg a hó meg a síkossá vált ösvény miatt), így kicsit módosítani kellett az útvonalon.
A másik módosítás meg az volt, hogy pihenni is meg kellett állni, és persze nem sikerült Junit benne tartani a hordozóban. Amint kiszállt, értelem szerűen egyből nyakig sáros is lett (amilyenek addigra már mi is voltunk), így aztán már visszatenni sem lehetett, muszáj volt végig jönnie az út második szakaszán. Mit mondjak, hosszadalmas munka volt. Hasonlított az előző napihoz, csak még az időjárás is ellenünk volt. Bevetettük az aszalt sárgabarackot, az almát, a sípomat, ígérgettünk neki majmot a tévében (reggel egy majmos rajzfilmet nézett), száraz pelenkát az autóban, meleg levest – még nyaklevest is, de így is éppen hogy csak araszoltunk.
Végül Zs. már elküldött előre, hogy legalább az az érzése ne legyen, hogy még én is ott szenvedek neki. Persze, így sem volt sokkal jobb, mert akkor meg azon filóztam, hogy még sem kellett volna ott hagyni őket egyedül. Bár annyira egyedül azért nem voltak, akadtak rajtunk kívül is turisták, de senki nem ajánlkozott, hogy egy ilyen aranyos kis sárgombócot felvegyen, és vigyen.
Negyed 6 lett, mire elértük a Bryce View kilátópontot (kb. 5 mérföldes út). Itt fél órányi időt töltöttünk, abban a reményben, hogy sikerül Junit kivakarni a sárból. Ez persze hiú remény volt, viszont a cipőjét, amit Zs. még vízzel is mosogatott, már nem tudtuk újra a lábára húzni, úgyhogy a sáros anorák elleni védelemül nylonzacskót húztunk a lábaira, a hideg ellen meg az én két tartalék kendőmbe bugyoláltuk őket. Ezen kívül még ráadtuk Zs. egyik kabátját, és körbetekertük egy száronggal – mert hogy innen még további 3 mérföld volt a kocsiig. Nagyjából szintben – igaziból föl-le. Én is ki voltam már, de Zs., hátán Junival még inkább. Úgyhogy sűrűn megálltunk gyönyörködni a tájban. Közben persze siettünk is volna, mivel már mi is nagyon fáztunk – az egész napos ácsorgás, kuncsorgás, imádkozás alatt alaposan átfagytunk (és kissé az idegeink is cincálódtak – persze éppen csak egy hangyányit).
A motelbe visszatérve kiderült, hogy nem működik az ajtó nyitó kártyánk, úgyhogy irány a recepció, ahol aktiválták – elnézést ugyan nem kértek a kellemetlenségért, de legalább így már bejutottunk a szobánkba, és neki állhattunk a régóta kigondolt zacskós leves megfőzésének. Meg a fűtésnek. Meg Juni fürdetésének. Aztán végre a meleg zuhanynak is.
A levest feldúsítottuk egy kis tegnapról maradt zöldbabbal, meg egy csirkemell konzervvel, amitől tetemesen feljavított zamatot értünk el (a la Wodehouse), aztán az este betetőzéseként még egy barackkonzervvel is megvendégeltük magunkat.
Juni már attól a pillanattól felélénkült, hogy a Bryce View-nál leülhetett a padra. Még este is teljesen elemében volt – csak mi bírtuk már kicsit nehezebben a gyúrődést.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése