2011. április 23., szombat

Moab, Arches Natiional Park – Green River – Capital Reef National Park

április 20.
Reggel 6-kor telefoncsörgésre ébredtünk, mivel Drew és Diane hajnali tornát beszeltek meg. Diane ugyan elég nehezen ébredt, számunkra viszont ezzel biztosítva volt a korai indulás.
Igaz, egy kicsit elhúzódtak a dolgok, mert a kerékcsere (és pótkerék elhelyezés) miatt mindent ki kellett venni a csomagtartóból, így aztán ma reggel úgy csomagoltunk megint, mint aki éppen most indul útnak.
Először Moab határában letekintettünk a Green Riverre egy helyes kis hídról, aztán visszatértünk még az Arches Nemzeti parkba néhány sziklaív erejéig. A legkedveltebb turistalátványosság a Windows, ami két egymás melletti iv. A számomra legemlékezetesebb viszont a Double Arch volt, ahol Juni úgy döntött, hogy szépen leül, amíg mi felmászunk az ív alá, de amikor felértünk, és visszanéztünk, meglepődve láttuk, hogy önállósította magát, és félig már utánunk is mászott!
Ma szerencsére Zsuzsa vezetett, nekem kicsit kevés volt a három és fél órás alvás, így aludtam is egy kicsit, amíg a Green River nevú városka felé haladtunk (amely, érdekes módon, a Green River partján helyezkedik el).
Üt közben Zsuzsa nosztalgiázott egy kicsit, mert a nyári útjukon pont itt fogyott el (két benzinkút között) a benzinük, és 135 dollárba került az, hogy felhívták a 911-et, és két és fél óra várakozás után jött valaki, és hozott valamennyi benzint (ami megoldható lett volna 3 mérföldes stoppolással is).
Green River a dinnyetermeléséről híres (legalábbis abból gondolom, hogy egy hatalmas dinnyeszelet díszelgett a múzeum közelében, és a határban saját termesztésű dinnyét reklámoztak), és a John W. Powell múzeumról. Ő volt az, aki 9 emberrel és négy csónakkal nekivágott, hogy felfedezze a Green River és a Colorado addig még ismeretlen szakaszát.
A múzeumban volt egy csónak is kiállítva, amelynek a középső része fedett volt, és ezen állt egy karosszék. Teljesen hihetetlennek tűnik, hogy ebben a karosszékben tette volna meg az utat, de valami alapja csak lehet a dolognak, mert a múzeum falára faragott reliefen is így ábrázolják.
Mire megérkeztünk a Capital Reef nemzeti parkba, már elmúlt 4 óra. Így aztán csak gyorsan tájékozódtunk a Visitor Centerben,aztán már autóztunk is tovább az egyik túraútvonal, a Grand Wash Trail felé, amit Gábor is kinézett már nekünk, és a helyi ranger is az elsők között javasolt. Az egyetlen izgalom az volt, hogy másfél mérföldet földúton kellett megtenni, amit – a korábbi élményeink alapján – kissé aggódva vezettünk végig.
Ez a túra is magas, meredek sziklafalak közt vezet, viszont végig egy kiszáradt patakmederben, úgyhogy szinte alig volt benne szint. Kellemes sétát jelentett, talán azért is unta Juni annyira. 5 percenként ki- vagy bekéredzkedett a zsákba. Kb. az 5. ilyen alkalom után aztán Zsuzsa már nem vette vissza zsákba, ami viszont annyit jelentett, hogy mi előre mentünk, ő megállt egyhelyben, keservesen óbégatott, aztán amikor eltűntünk a szeme elől, rohant utánunk. Kissé szaggatott módja a haladásnak, főleg, amikor már azon aggódik az ember, hogy kezd rásötétedni, és még a földútról is ki kell valahogy jutni a kocsival.
Úgyhogy amikor megérkeztünk végre a parkolóba, egyből megjutalmaztuk magunkat egy kis keksszel meg banánnal, aztán a főbb útra visszatérve elindultunk a következő túraúthoz, ahol éjszakázni terveztünk, és a holnapi utunkat is kezdjük majd. Már ha nem esik. Ma a kanyonban ránkijesztett egy rövid zápor. De mire elővettük az esőkabátokat, és eldöntöttük, hogy akkor mégis inkább visszamegyünk, az erős szél már el is kergette a felhőket.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése