2011. április 10., vasárnap

Fayetteville - Amarillo

Fayetteville – Amarillo

április 7.
Reggel 5-kor keltünk, és bár előző nap már (majdnem) minden be volt pakolva az autóba, „apróságok” elhelyezése a maradék lyukakban még egy órácskát eltartott.
6:07-kor kezdődött a nagy utazás. Először Gábort elfuvaroztuk az egyetemi fitneszcenterbe, aztán nekivágtunk. Széles utak, alig forgalom, körös-körül pusztaság legelésző tehenekkel, száraz fűcsomókkal, patak vájta medrekkel. Ez már az igazi vidéki Amerika.
10 órát vezettünk, kétszer kellett tankolni, egyszer megálltunk egy Wallmartnál, és vettünk egy remek grillcsirkét – ami aztán ott illatozott az autóban, mert éppen nem voltunk éhesek, később meg már nem akartunk megállni, mert Juni éppen remekül aludt. Végül csak összejött, hogy Juni is felébredt és egy pihenőhelyet is találtunk. A 10 órás út alatt összesen három ilyennel találkoztunk, ebből az első még az út elején volt, a másodikat meg lezárták.
Ezen a harmadikon viszont még játszótér is volt. Meg rengeteg apró, ám annál szúrósabb bogáncs. Ez akkor derült ki, amikor Juni nemes egyszerűséggel kilépett a cipőjéből, és úgy kezdett el gyalogolni a fűben. No, utána vagy 10 percen át tisztogatta Zsuzsa a tüskéket a zoknijából.
Fél hat és fél hét közöttre ígértük az érkezésünket a vendéglátónkhoz, és nagyon igyekeztünk pontosan fél hatra érkezni, mert úgy tűnt, a hölgy eléggé ad a részletekre, és nem akartunk mindjárt az elején rossz benyomást kelteni.
Kiderült, hogy egy igazi nannyvel hozott össze bennünket a sort. Világ életében dadus volt, és nagy lelkesedéssel mesélt az élményeiről, meg tanítgatta Junit. Zsuzsának különösen jól esett, amikor a játszótéren megdicsérte, hogy a korához képest milyen jó a koordinációs képessége – mármint Juninak, nem Zsuzsának.
A kertben vacsoráztunk, főtt krumplit, gombaszószt és csirkét, hozzá az elmaradhatatlan salátával. Ez nagyon kellemes szokás errefelé, hogy minden étkezésnél ott van az asztalon egy nagy tál saláta is.
A hálóhelyünk egy olyan szobában volt, ahol öt órából álló kompozíció díszítette a falat, és hallatta kattogását. Engem ugyan nem zavart, de Zsuzsa igen csak sajnálta, hogy a kocsiban felejtette a füldugóját. Hajnalban meg (azaz reggel 5-kor) még a telefonom ébresztője is megszólalt, hiába volt kikapcsolva a telefon – hiába okosak ugyanis a telefonok, ha a gazdájuk nem feltétlenül az.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése