2011. április 18., hétfő

Hite (Colorado-völgy) – Canyonlands Needles

április 14.
Reggel arra ébredtünk, hogy behavazódtunk. Na, nem vészesen, de azért az ablakon is volt hó, meg a rendszámtáblán is. Szerencsére jó meleg hálózsákot kaptam kölcsön, egyáltalán nem fázom benne – úgy tűnik, Zsuzsa kevésbé szerencsés. Viszont ma reggel én ébredtem előbb, úgy fél 7 felé. A hó láttán nagy kedvem nem volt kimászni az autóból, Zsuzsa hősiesebb volt (vagy jobban kellett pisilnie), úgyhogy a reggeli rendezgetést ő intézte.
Egy órai vezetés után már kicsit felmelegedett az idő, és amúgy is vörös homokkő formák közé értünk, a vörös meg tudvalevőleg meleg szín, így aztán megálltunk reggelizni néhány kellemes lapos sziklánál.
Innen már gyorsan eljutottunk Hite-ba, ahol a visitor centerben megint gyűjtöttünk prospektusokat, aztán le akartunk sétálni a Coloradohoz, de nem sikerült, mert túl sáros volt a partja. Találtunk viszont egy golflabdát, amelyiket rugdosva-dobálva nagyban növelni tudtuk Juni haladási sebességét is.
Úgy látszik, sok errefelé a horgász, mert a parkolóban, a WC mellett, kiépített haltisztító hely is van.
Átmentünk a Colorado feletti hídon, hogy közelebbről is bekukkantsunk a Catarah-canyonba, amely az egész Colorado folyó legveszélyesebb része.
Zsuzsa nem rég olvasta a Powel-expedíció leírását (ők voltak az első fehér emberek, akik végighajózták az akkor még ismeretlen Coloradot), és az utunk egy jó részét ez inspirálta.
A következő a Dirty Devil River kanyonja volt. A benne folydogáló patakocska ugyan nyomába sem ér a Coloradonak, de maga a kanyon nagyon impozáns.
Kísérletképpen kitettünk két raviolikonzervet az ablakba, hogy hátha út közben felmelegszenek. Monticelloban álltunk meg ebédelni, sajnos a visitor center éppen zárva volt (amikor később kinyitott, akkor sem volt sok haszon belőle, mert a hölgy nem igen foglalkozott Zsuzsával, mivel a barátaival beszélte meg éppen a lánya esküvőjét). Asztalok ugyan voltak, két helyen is, de olyan hideg szél fújt, hogy inkább valami melegebb helyet kerestünk. Először körbejártuk az egész épületet, hátha találunk valami szélvédett helyett, de végül a WC előterében kötöttünk ki, ahol Junit és a konzerveket is a pelenkázóasztalra telepítettük, és így fogyasztottuk el, igazán kulturált körülmények között, az ebédünket: raviolit spenótkonzervvel.
Innen már csak egy ugrás volt a Canyonland Needles részlege, ahova 4 óra körül értünk, s a terveknek megfelelően még megcsináltunk négy kisebb túrát. Túra közben ugyan Juni elég fáradtnak tűnt, de úgy látszik mégsem sikerült eléggé lemeríteni, mert az esti elalvás elég nehezen ment.
Ez a blogbejegyzés is azért sikerült ilyen lerövidítettre, mert nem tudtuk addig elaltatni, amíg mi is aludni nem mentünk. Semmiképpen nem akart kimaradni az eseményekből – amik blogírásból és Zsuzsa támogató féléber – félkómás állapotából állt.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése