Taos – Aztec – Kayenta

április 12.
Igyekeztünk korán indulni. A háziak részéről ez nem jelentett problémát, mivel ők amúgy is korán kelők. Gyors reggeli után kikísértek az autóig, érzékeny búcsút vettünk, aztán mentek is vissza a házba. Eddig még minden vendéglátónk így tett, ami nagyon humánus szokás részükről, mert így nem kell zavartatni magunkat, hogy még 10-15 percig elvacakolunk indulás előtt.
Először Taos főterén álltunk meg, ahol Zsuzsa talált egy alig használt parkolóórát – ami zöldet mutatott, de már nem áll mellette senki -, így amíg ő Junit pelenkázta, engedélyt kaptam, hogy körbeszaladjak a téren és fényképezzek. Egyszerre kellett kifelé meg befelé is nézegetnem, mert a tér építészetileg is érdekes volt, meg a kirakatokban (főleg ajándékboltok) is számos érdekes barkácsötletet láttam.
Taostól nem messze a Rio Grande már egy mély kanyonban halad, felette vezet át az út egy hídon. Itt megálltunk egy kis kirándulásra a fennsíkon, aztán irány Aztec, ahol régi indián romok vannak (amelyeknek semmi közük az inkák, csak az első fehér telepesek gondolták, ezért adták neki ezt a nevet). Még a Santa Fe-i vendéglátónktól kaptuk a tippet, hogy feltétlenül nézzük meg. Én meg szeretem is az ilyen régi dolgokat.
Mire Aztecba értünk, már nem csak azt láttuk, hogy a második GPS-ünk is bemondta az unalmast (ezek szerint nem volt alap nélküli Debra megjegyzése, akitől kaptuk), hanem azt is, hogy kezdünk kifutni a napi időnkből. Alapból úgy gondoltuk – mivel egyikünk sem tudta igazán, mire számítsunk -, hogy egy-másfél óra talán elég lesz. A romoknál aztán kiderült, hogy az egész történet egy nagyon pici helyre zsúfolódik, amit az ismertető szerint is 30 perc alatt körbe lehet járni. Nekünk ugyan eltartott 40 percig is, mert sokat fényképeztem, és minden szöveget elolvastam, sőt a végén még azt is kipróbáltuk, milyen fárasztó munka kővel kukoricából lisztet készíteni, de azért egy picit nyertünk ahhoz képest, amire számítottunk.
Farmingtonban találtunk egy WallMartot, ahol megint vettünk egy sültcsirkét (persze nem olyan finomat, mint amit az előző este ettünk) meg krumplisalátát (meg négy tartóselemet, mert úgy látszik az enyémek most akarják bemondani az unalmast, folyton tölteni kell őket).
Ezután már csak egy megfelelő hely kellett, ahol meg is ehetjük a vacsoránkat. Red Mesa előtt láttunk egy egészségügyi központot, hatalmas parkolóval. Az út másik oldalán meg egy játszótér volt, és rengeteg vadonatúj ház.
Miközben a játszótéren egy piknik asztalnál vacsorázgattunk (már erősen sötétedett), arra jött egy helybéli kutyasétáltató, akivel mindjárt szóba is elegyedtünk, miután a kutyáit lekenyereztük néhány csirkecsonttal. Kérdezgettük, szerinte hol lehetne megéjszakázni, de roppant helytelenül nem azt válaszolta, hogy dobjuk le a matracainkat a nappalijukba, viszont megjegyezte, hogy szerinte a biztonsági őrök nem örülnének a jelenlétünknek a parkolóbal.
Így tovább indultunk, már teljes sötétségben, s végül Kayentában, este fél 11 felé úgy döntöttünk, innen már nem megyünk tovább, ideje befejezni ezt a napot. Szerencsésen találtunk egy parkolót egy mellékutcában, szintén valami játszótér közelében, és úgy döntöttünk, nem vacakolunk, megalszunk az autóban.
Az üléseket elég jól hátra lehet dönteni, a lábrészt meg kitömtük mindenféle ruháscsomagokkal, hogy támaszul szolgáljanak. Juni persze már rég aludt a kisszékében, és úgy gondoltuk, hogy nem is zavarjuk meg. Ő azonban másképp gondolta, úgyhogy hamarosan jelentkezett, hogy nem érzi kényelmesen magát. Félálomban (mármint mindhárman félálomban voltunk) átpakoltuk a gyerekülésből a hátsó ülésre, és megpróbáltunk megint aludni. Amikor épp sikerült volna, Juni hirtelen forgolódni kezdett, és a feje egy pillanat alatt közvetlenül a fülem mellé került, amibe lelkesen bele is szuszogott – úgyhogy gyorsan fordítottunk rajta 180 fokot. Ezek után vele már nem is volt baj – csak a helyzettel. Azért rövid idő alatt kidolgoztam a taktikámat a szakaszos alvásról. Egy darabig hanyatt feküdtem, aztán felébredtem, akkor átrendeztem a lábaimat a kormány körül, és oldalra fordultam, aztán a következő ébredésnél megint jött a hanyattfekvés.