2011. április 23., szombat

Capital Reef – Escalante

április 21.
Éjszaka akkora szél volt, hogy csak úgy rángatta a kocsit. Hozzá még az eső is esett, úgyhogy az egyik közös ébredésünknél közösen aggódtunk is egy kicsit, hogy nehogy ott ragadjunk végül a parkolóban (földút végén). De aztán úgy döntöttünk, hogy egy ilyen homoksivatag egész biztosan pillanatok alatt beissza a vizet. És valóban így is volt. Reggelre kék ég, meg por- és sármentes terep fogadott bennünket. Ami nagyon jó volt, mert az első túránk szintén egy földút végén kezdődött. A Capital Gorge is egy patakmederben haladó túraösvény, magas sziklafalak között.
Mivel alaposan el vagyok maradva a képek átnézésével, Zs. kitalálta, hogy ő meg Juni megcsinálnak egy kisebb túrát, én közben egy pihenőben rendezhetem a képeket, aztán felszedem őket az ösvény másik végén. A helyzet csak annyiban változott, hogy Juni út közben elaludt, ezért úgy döntöttünk, hogy Zs. egyedül megy, és akkor már nem egy, hanem két túrát tesz meg, ez alatt Juni jól kialussza magát, én rendezem a soraimat, aztán felvesszük egy távolabbi parkolóban.
Zs. kiszállt az ösvény kezdeténél, én elhajtottam a pihenőhelyhez, ahol asztalok is voltak, szépen összeszedtem a laptopot, meg egy-két apróságot, amire még szükségem volt, aztán óvatosan be akartam csapni az ajtó, amikor Juni kinyitotta a szemét, és közölte, hogy ébren van, és már nem is akar aludni.
Így aztán együtt ültünk ki a parkba. Először egy asztalhoz, de ott nem láttam semmit a naptól, úgyhogy áttelepedtem egy fa tövébe. Juni fel-alá szaladgált, pitypangot, kavicsokat és ágakat gyűjtött nekem, én meg fél szememet folyamatos rajta tartva, próbáltam szelektálni a képeket. Ahogy a feltett képek mennyiségéből látszik, csak fél sikerrel.
Utána felkerekedtünk, és megnéztük a lovat, amelyik nem messze egy kerítés mögött állva fogadta a hódolóit. Ez olyan jó programnak bizonyult, hogy Juni még az anyukája emlegetésére sem akart eljönni onnan. Pedig még a Visitor centerbe is be akartunk ugrani, hogy megnézzük van-e internet. Nem volt, mi meg ügettünk tovább (kocsival), mert már vészesen közelgett a Zsuzsával megbeszélt időpont. Mire odaértünk, ő már ott állt az út szélén, és lelkesen várt bennünket.
Indultunk is tovább a következő támaszpontunk felé, csak még út közben megnéztünk egy régi mormon iskolát. Apró fa épület a világ végén – de olyan gyönyörű kovácsolt vas lábai vannak a padoknak, hogy öröm nézni. Látszik, hogy a mormonok megadják a módját a dolgoknak. Sajnos bemenni nem lehetett, csak az ablakból próbáltam néhány képet készíteni.
Escalantaba igyekeztünk, illetve még előtte a Calf River völgyébe. Zs. ugyanis kinézte, hogy van itt egy szép vízesés. Sajnos,mire elértük a völgy bejáratát, és megucsoráztunk, már este 6 lett. Azért persze elindultunk a 2,5 mérföldre lévő vízesés felé, bár minden szembejövő azt mondta, hogy kb. 4 óra út oda-vissza. El is döntöttük, hogy csak elsétálunk egy darabig – és háromnegyed 7-kor, vagy ha Juni elfárad, visszafordulunk. Még azt is megbeszéltük, hogy egy kicsit odébb megéjszakázunk - a völgyben nem lehetett, mert kemping volt, ráadásul tele -, aztán másnap reggel ezzel kezdünk. Juni hirtelen teljesen átment Duracell-nyusziba, egyfolytában csak szaladt meg mászott meg menetelt, mi meg csak mentünk utána. A szembejövők még mindig azt mondták, hogy messze van, és ilyen kicsi fiúval nem tudjuk sötétedésig megcsinálni. Zs. mondta is, hogy akkor ez a program már kimarad, mert tényleg előbb-utább csak vissza kell fordulni, de akkor másnap mégegyszer már nem érdemes visszajönni. Én meg úgy szerettem volna látni a vízesést! Mindenesetre Juni még mindig rohant előre, és amikor valaki azt állította, hogy már csak 20 percnyire vagyunk, úgy döntöttünk, hogy akkor csak megnézzük. Igaz, hogy végül volt az 30 perc is, de odaértünk, még szépen látszott is. Utána meg szedtük a lábunkat visszafelé, hogy legalább az út nagyobb részét még a teljes sötétség beállta előtt tegyük meg. Mert persze vizet, hátizsákot, zseblámpát nem vittünk magunkkal, hiszen mi csak éppen egy rövid sétára indultunk.
Végül az 5 mérföldelt 2,5 óra alatt lezavartuk.
Utána már csak alvóhelyet kellett találnunk, de ezzel is szerencsénk volt. A következő ajánlott túraösvény egész közel volt, és az országútról lekanyarodva remek kis parkoló fogadott bennünket – néhány autó már állt is benne, vagy kettő meg utánunk érkezett. A benne ülő fiatalok, a tiltás ellenére sátrat is vertek egy kicsit odébb. Mi megint az autóban éjszakáztunk.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése